Ashton
Fél háromig csücsültem a tetőn. Nem is lett volna gond, egészen addig, amíg esni nem kezdett. Haladéktalanul le kellett másznom. Kissé aggódtam, hogy megcsúszok és kitöröm a nyakam, de nem ez volt a legnagyobb bajom. Hogy jutok be a házba? Percekig ácsorogtam, és a lehetőségeim mérlegeltem. Amikor már a boxeralsóm is teljesen vizes lett, bekopogtam az ablakán. Halley megjelent. A szeme karikás volt, a haja a fejére lapult, gyürőttnek nézett ki. Azonnal kinyitotta az ablakot.
- Épp érted indultam - suttogta. A tekintete tiszta és őszinte volt. Nem fűztem semmilyen megjegyzést hozzá, jobbnak láttam bejutni és száraz ruhába bújni. Vacogtam, ahogy bemásztam az ablakon.
- Menj a fürdőszobába, mert tócsát hagysz - utasított finoman, miközben visszafordult becsukni az ajtót. Szótlanul siettem be. Rögtön megakartam szabadulni a hideg és nedves ruháimtól. Áthúztam a fejemen a pólóm és a kádba dobtam. A hajamról csöpögött a víz, borzongás futott végig a gerincemen, amikor a hátamra cseppent.
Halley
Amikor beléptem, Ashton már félmeztelen volt. Rögtön zavarba jöttem, és majdnem elájultam. Nem azért mert Ashton Irwin állt félmeztelenül a fürdőmben, hanem azért mert egy srác állt ott. Egy meglehetősen szexi srác. Engem inkább a karjai nyűgöztek le, nem a hasizma. Az sem kerülte el a figyelmem, de a karjaira tapadt a szemem. Az izmai játéka, az álla vonala és a hajáról csöpögő víz. Beletúrt a hajába és felém fordult. Igyekeztem nem csorgatni a nyálam.
- Hoznál néhány száraz dolgot? - kérdezte rekedt hangon. Úristen, ez miattam megfázott! Elöntött a bűntudat, így lassan bólintottam és megfordultam. Miért vagyok hülye? Miért kell mindig ellenségesnek lennem? Miért kell így viselkednem? Nem ismertem volna be, hogy irigykedem Hannah szemilyéségére. Biztos tudná, hogy hogyan kell normálisan viselkedni.
- Pontosabban? - kérdeztem visszafordulva az ajtóba.
Ashton nekidőlt a kagylónak.
- Az ágy melletti sporttáskában van egy fekete póló, az oldalzsebben az alsóim, és valahol ott kell lennie az ágyon egy nadrágnak is.
Lassan bólintottam, és elindultam.
Fogalmam sem volt, hogy miért osontam mint egy tolvaj, de hangtalanul lépkedtem, és sebesen Ashton szobájába ugrottam.
Az illata mindent körbe lengett, igyekeztem, hogy ne ékelődjön be az illata az orromba. Rögtön az ágyhoz léptem és felnyaláboltam a nadrágot, majd a sporttáskához léptem. Megtaláltam a fekete pólót, majd előhúztam a boxeralsóját. Mindent reflexűren összefogtam, és már léptem is ki az ajtón. Azonban belebotlottam a nagyimba. Kis híján felsikoltottam, de idejében azonosítottam.
- Halley?! - Pillantása a kezembe tartott ruhákra vándorolt. Úristen. ÚRISTEN. - Mit keresel itt?
Ezt tőled is kérdezhetném nagyi, de igyekeztem összeszedni magam.
- Én öhh... - kerestem a megfelelő hazugságot.
- Mit keresel Ashton szobájában? - kérdezte azonnal.
Megölöm azt a seggfejet.
- Halley? - kérdezte bizonytalanul Nan. - Mit ...?
Azt hiszi, hogy dugni járok hozzá. A szégyen kimelegített. Válaszul kitártam az ajtót, hogy belásson.
- Nincs itt senki - válaszoltam mint egy védekezve. - Nos, Ashton nincs is a házban.
Nan a homlokát ráncolta. Na mit hazudjak?
- A napokban azaz holnapig nem lesz itt, mert meglátogat valakit - tódítottam. - Megkért, hogy mossam ki, majd pakoljam össze néhány ruháját, mert utána elmegy valahová. Tudod, nem kérdeztem. Csak annyit beszélek vele, amennyit muszáj.
Nan sokáig meredt rám. Attól tartottam, hogy lebukom, de bíztam a hazugságaimban és az előadásmódomban. Nem hiába küldtek ide, rehabra.
Nan kissé elengedte magát.
- Rendes lány vagy - simított végig a karomon. - Nem értem apádékat, szerintem semmi gond nincs veled.
- Ha te mondod Nan - préseltem ki magamból. - Nos, akkor megyek is...
- Miért most mentél a ruhák miatt? - biccentette oldalra a fejét.
Beharaptam az alsó ajkam.
- Kávét ittam Owennel - vallottam be, úgy mintha ez lenne, amiért hülyén viselkedek. - Az agyam nem képes elcsitulni.
Nan megróvon pillantott rám, de utána kedvesen elmosolyodott és jó éjt kívánt.
- Nan? - kérdeztem. - Miért vagy fent te?
Nan arca elsötétült.
- Úgy hallottam mintha valaki a tetőn járna - sóhajtotta. - Már halucinállok... Ez a nagyothallás...
- Valószínűleg én járok úgy mint egy elefánt a folyosókon - nevettem kényszeredetten.
- Lehet - hagyta rám Nan és elindult a lépcsőn.
Szinte berepültem a szobámba. Kivágtam a fürdőajtót és Ashtonnak estem.
- Seggfej, de utállak - vágtam a fejéhez a ruháit.
Ashton szeme sem rebbent. Lehajolt a ruhái után, kezét a derekára csavart törölközőre tette. A szemem tányérnagyságúra nyílt.
- Te a seggedre tekerted az én törölközőm? - kérdeztem elképedten.
- Nos, ha meztelenül szeretnél látni... - Megragadta a törölköző szélét.
- Nehogy! - csattantam fel, és hátat fordítottam neki.
- Én öhh... - kerestem a megfelelő hazugságot.
- Mit keresel Ashton szobájában? - kérdezte azonnal.
Megölöm azt a seggfejet.
- Halley? - kérdezte bizonytalanul Nan. - Mit ...?
Azt hiszi, hogy dugni járok hozzá. A szégyen kimelegített. Válaszul kitártam az ajtót, hogy belásson.
- Nincs itt senki - válaszoltam mint egy védekezve. - Nos, Ashton nincs is a házban.
Nan a homlokát ráncolta. Na mit hazudjak?
- A napokban azaz holnapig nem lesz itt, mert meglátogat valakit - tódítottam. - Megkért, hogy mossam ki, majd pakoljam össze néhány ruháját, mert utána elmegy valahová. Tudod, nem kérdeztem. Csak annyit beszélek vele, amennyit muszáj.
Nan sokáig meredt rám. Attól tartottam, hogy lebukom, de bíztam a hazugságaimban és az előadásmódomban. Nem hiába küldtek ide, rehabra.
Nan kissé elengedte magát.
- Rendes lány vagy - simított végig a karomon. - Nem értem apádékat, szerintem semmi gond nincs veled.
- Ha te mondod Nan - préseltem ki magamból. - Nos, akkor megyek is...
- Miért most mentél a ruhák miatt? - biccentette oldalra a fejét.
Beharaptam az alsó ajkam.
- Kávét ittam Owennel - vallottam be, úgy mintha ez lenne, amiért hülyén viselkedek. - Az agyam nem képes elcsitulni.
Nan megróvon pillantott rám, de utána kedvesen elmosolyodott és jó éjt kívánt.
- Nan? - kérdeztem. - Miért vagy fent te?
Nan arca elsötétült.
- Úgy hallottam mintha valaki a tetőn járna - sóhajtotta. - Már halucinállok... Ez a nagyothallás...
- Valószínűleg én járok úgy mint egy elefánt a folyosókon - nevettem kényszeredetten.
- Lehet - hagyta rám Nan és elindult a lépcsőn.
Szinte berepültem a szobámba. Kivágtam a fürdőajtót és Ashtonnak estem.
- Seggfej, de utállak - vágtam a fejéhez a ruháit.
Ashton szeme sem rebbent. Lehajolt a ruhái után, kezét a derekára csavart törölközőre tette. A szemem tányérnagyságúra nyílt.
- Te a seggedre tekerted az én törölközőm? - kérdeztem elképedten.
- Nos, ha meztelenül szeretnél látni... - Megragadta a törölköző szélét.
- Nehogy! - csattantam fel, és hátat fordítottam neki.
Nevetni kezdett. Dühösen becsuktam magam mögött az ajtót és bebújtam az ágyamba. Akkor tudatosult bennem, hogy a pizsamámba voltam egész végig. Egy shortban és egy spagettipántos felsőben, melltartó nélkül. Az arcom a párnámba temettem és felnyögtem. Miért vagyok idióta?
- Csak nem magadhoz nyúltál? - jelent meg az ajtóban Ashton. Megfordultam és erős késztetést éreztem, hogy felpattanjak és kikaparjam a szemét. Egyáltalán nem sajnáltam, hogy az esőben ázott.
- Be kellett volna vetnem a púcér pasit? - sétált a szoba közepébe. A törölközővel megtörölte a haját.
- Pont te lennél az akinek nem jön be - motyogtam válaszul.
- Basszus te nézed? - állt meg a haj törölgetésben.
- Néztem, már befejezetem és...
- Nem ilyen véget akartál? - találta ki a gondolatom.
Kelletlenül bólintottam. Ashton elhallgatott, de nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg:
- Te is nézted? - Reménykedtem, hogy legalább van ennyi közös bennünk.
Ashton felhorkantott és folytatta a hajtörlést.
- Nem, Luke nézte és egy kerek hónapig hallottam, hogy mennyire elbaszták az egészet. Pocsék egy sorozat, ha engem kérdezel.
Csalódottan húztam a nyakamig a takarót. Miért nem az a Calum vagy Luke van itt? Biztos, hogy jobban kitudnék jönni velük.
- Utálom amikor ezt csinálod - morogtam, és én magam sem tudtam, hogy pontosan mit. Hogy beszél velem? Hogy úgy érzem, hogy végre valaki lát engem?
- Mit? - psilogott meglepetten, én meg nagyon értelmesen azt válaszoltam:
- Semmit, Ashton.
- Miért van az, hogy a "semmi", minden? - kérdezte. - Utálom, amikor egy lány azt mondja, hogy semmi. Muszáj kitalálnom, hogy az a semmi, mi. Minden közül pedig elég nehéz választani. És itt keződik a balhé, a veszekedés, és a... TE ALSZOL? Képes vagy belealudni a fejtegetésembe?
Nem aludtam, szimplán figyelmen kívül hagytam. Ashton az ágyhoz sétált és közel hajolt. Kiakartam nyitni a szemem, megakartam mocanni, de ugyanakkor mozdulatlan akartam maradni. Azt akartam, hogy hozzám érjen. Na ekkor jöttem rá, hogy kurvára fáradt lehetek, ha ébren álmodok. Amikor tudatosult bennem, hogy mire vártam, kinyitottam a szemem és ingerülten kifújtam a levegőm. Ashton konkrétan az arcomba hajolt. Ismét feltámadt bennem az érzés, arra vágytam, hogy megcsókoljon. Az illata elkábított.
- Nem alszom, mássz ki a képemből - préseltem ki magamból, de nem voltam meggyőző. Ezek ellenére Ashton hátralépett.
Sejtettem, hogy mi áll a dolgok hátterében. Néhány nap és megjön. A hormonjaim teljesen kiakadtak, amitől lassan én is kiakadok. Az előtte való héten beszámíthatatlan vagyok. Nem hisztizek, hanem nem akarok élni. Egy totális lúzernek érzem magam, és rám borul a nagy katyvasz, ami maga az életem. Ilyenkor minden sérelmem a felszínre tör és maga alá temet. Hiányzik a pezsgés az életemből. És képes lennék ezért meggondolatlan lépéseket tenni. Még a közelembe levő Ashtonra is ráfanyalodnék. Az illata reakciót ébreszt bennem, és tudom, hogy csupán a testem játszik velem. Milyen nevetséges, hogy épp Ashton vált ki belőlem valamit. Mármint a megvetésen és az undoron kívül.
- Nos, van két nagyszerű hírem számodra - közöltem vele. - Elsőként, ma a földön alszol. Kettő...
- Mi az, hogy a földön? - ütközött meg rögtön az elsőnél.
Kifújtam a levegőt. Soha nem hallgat meg senkit?
- Nem mehetsz a szobádba - ráztam meg a fejem.
- Mégis miért? - kérdezte jogosan, de hirtelen mintha rájött volna. Kissé megkönnyebbültem, hogy ennyire gyors a logikája. - Azt akarod, hogy veled aludjak?!
- Igen - bólogattam még mielőtt elért volna az agyamig a mondata. - Mi?? NEM! Úristen, nem! Te csak tényleg erre tudsz gondolni?
Ashton persze pimaszul vigyorogni kezdett.
- Hazudtam Nan-nek miattad - vágtam azonnal a fejéhez. Kellő hatást tettek a szavaim, mert elkomorodott. Átérzi a helyzetem.
- Nos, azt mondtam, hogy nem vagy itt - folytattam, amíg még képes figyelni. - Látogatóba vagy valakinél.
- Én? - bökött magára. - Látogatóba? DE hát kinél?
Legyintettem. Elvesz a részletekben.
- És holnap sem vagy itt - fejeztem be, és vártam, hogy Ashton kitörjön.
- Mi van?
- Nos az van, hogy valahová tényleg el kell menned holnapig. Nan valószínűleg holnap rendet rak a szobában, és ha ott talál bajba kerülök.
Ashton karba fonta a kezét.
- Engem ez nem érint - jelentette ki érzelemmentes arcon.
- Dehogynem - bizonygattam. - Kinyírlak, minden nemű figyelmeztets nélkül.
Ashton felnevetett minden jókedv nélkül. Hitetlenkedve meredtem rá. Fura volt látni a változást a jellemében.
- Szerinted tudnál nekem ártani? - lépett közelebb, én pedig teljesen pánikba estem. - Olyan vagy mint egy kis kutya. Ugatsz, de nem harapsz.
- Meglepődnél, ha épp egy kiskutya beleharapna a hátsó feledbe - közöltem ridegen vele. A szemébe néztem, nem hátrálok meg.
- Nem megyek sehová - biccentette oldalra a fejét. - Itt fogok aludni, az ágyadba Halley. Ha tetszik ha nem. Te döntöd el, hogy itt maradsz-e vagy elmész. Jó lelkű vagyok, elférsz mellettem... Vagy alattam.
Nem tudom, hogy milyen arcot vághattam, mert Ashton nevetni kezdett. Megragadta a takaró szélét, és becsusszant az ágyba. Abban a pillanatban ugrottam ki. Összefontam magam előtt a karom és néztem ahogy Ashton kényelmesen elhelyezkedett az ágyamban.
Rám kacsintott én pedig kiviharoztam a szobámból. Az egyetlen üres szobába menekültem és ott vártam, hogy elnyomjon az álom. Azonban a napfény ébren talált.
Ashton
Nem voltam képes elaludni ebben az ágyban. Halley illata volt, és kicsit rosszul éreztem magam, amiért elüldöztem. Azzal nyugtattam magam, hogy volt választási lehetősége, ő nem élt vele. Én még nagy lelkű voltam nem? Miatta történt mindez, jár ennyi nekem...
- Csak nem magadhoz nyúltál? - jelent meg az ajtóban Ashton. Megfordultam és erős késztetést éreztem, hogy felpattanjak és kikaparjam a szemét. Egyáltalán nem sajnáltam, hogy az esőben ázott.
- Be kellett volna vetnem a púcér pasit? - sétált a szoba közepébe. A törölközővel megtörölte a haját.
- Pont te lennél az akinek nem jön be - motyogtam válaszul.
- Basszus te nézed? - állt meg a haj törölgetésben.
- Néztem, már befejezetem és...
- Nem ilyen véget akartál? - találta ki a gondolatom.
Kelletlenül bólintottam. Ashton elhallgatott, de nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg:
- Te is nézted? - Reménykedtem, hogy legalább van ennyi közös bennünk.
Ashton felhorkantott és folytatta a hajtörlést.
- Nem, Luke nézte és egy kerek hónapig hallottam, hogy mennyire elbaszták az egészet. Pocsék egy sorozat, ha engem kérdezel.
Csalódottan húztam a nyakamig a takarót. Miért nem az a Calum vagy Luke van itt? Biztos, hogy jobban kitudnék jönni velük.
- Utálom amikor ezt csinálod - morogtam, és én magam sem tudtam, hogy pontosan mit. Hogy beszél velem? Hogy úgy érzem, hogy végre valaki lát engem?
- Mit? - psilogott meglepetten, én meg nagyon értelmesen azt válaszoltam:
- Semmit, Ashton.
- Miért van az, hogy a "semmi", minden? - kérdezte. - Utálom, amikor egy lány azt mondja, hogy semmi. Muszáj kitalálnom, hogy az a semmi, mi. Minden közül pedig elég nehéz választani. És itt keződik a balhé, a veszekedés, és a... TE ALSZOL? Képes vagy belealudni a fejtegetésembe?
Nem aludtam, szimplán figyelmen kívül hagytam. Ashton az ágyhoz sétált és közel hajolt. Kiakartam nyitni a szemem, megakartam mocanni, de ugyanakkor mozdulatlan akartam maradni. Azt akartam, hogy hozzám érjen. Na ekkor jöttem rá, hogy kurvára fáradt lehetek, ha ébren álmodok. Amikor tudatosult bennem, hogy mire vártam, kinyitottam a szemem és ingerülten kifújtam a levegőm. Ashton konkrétan az arcomba hajolt. Ismét feltámadt bennem az érzés, arra vágytam, hogy megcsókoljon. Az illata elkábított.
- Nem alszom, mássz ki a képemből - préseltem ki magamból, de nem voltam meggyőző. Ezek ellenére Ashton hátralépett.
Sejtettem, hogy mi áll a dolgok hátterében. Néhány nap és megjön. A hormonjaim teljesen kiakadtak, amitől lassan én is kiakadok. Az előtte való héten beszámíthatatlan vagyok. Nem hisztizek, hanem nem akarok élni. Egy totális lúzernek érzem magam, és rám borul a nagy katyvasz, ami maga az életem. Ilyenkor minden sérelmem a felszínre tör és maga alá temet. Hiányzik a pezsgés az életemből. És képes lennék ezért meggondolatlan lépéseket tenni. Még a közelembe levő Ashtonra is ráfanyalodnék. Az illata reakciót ébreszt bennem, és tudom, hogy csupán a testem játszik velem. Milyen nevetséges, hogy épp Ashton vált ki belőlem valamit. Mármint a megvetésen és az undoron kívül.
- Nos, van két nagyszerű hírem számodra - közöltem vele. - Elsőként, ma a földön alszol. Kettő...
- Mi az, hogy a földön? - ütközött meg rögtön az elsőnél.
Kifújtam a levegőt. Soha nem hallgat meg senkit?
- Nem mehetsz a szobádba - ráztam meg a fejem.
- Mégis miért? - kérdezte jogosan, de hirtelen mintha rájött volna. Kissé megkönnyebbültem, hogy ennyire gyors a logikája. - Azt akarod, hogy veled aludjak?!
- Igen - bólogattam még mielőtt elért volna az agyamig a mondata. - Mi?? NEM! Úristen, nem! Te csak tényleg erre tudsz gondolni?
Ashton persze pimaszul vigyorogni kezdett.
- Hazudtam Nan-nek miattad - vágtam azonnal a fejéhez. Kellő hatást tettek a szavaim, mert elkomorodott. Átérzi a helyzetem.
- Nos, azt mondtam, hogy nem vagy itt - folytattam, amíg még képes figyelni. - Látogatóba vagy valakinél.
- Én? - bökött magára. - Látogatóba? DE hát kinél?
Legyintettem. Elvesz a részletekben.
- És holnap sem vagy itt - fejeztem be, és vártam, hogy Ashton kitörjön.
- Mi van?
- Nos az van, hogy valahová tényleg el kell menned holnapig. Nan valószínűleg holnap rendet rak a szobában, és ha ott talál bajba kerülök.
Ashton karba fonta a kezét.
- Engem ez nem érint - jelentette ki érzelemmentes arcon.
- Dehogynem - bizonygattam. - Kinyírlak, minden nemű figyelmeztets nélkül.
Ashton felnevetett minden jókedv nélkül. Hitetlenkedve meredtem rá. Fura volt látni a változást a jellemében.
- Szerinted tudnál nekem ártani? - lépett közelebb, én pedig teljesen pánikba estem. - Olyan vagy mint egy kis kutya. Ugatsz, de nem harapsz.
- Meglepődnél, ha épp egy kiskutya beleharapna a hátsó feledbe - közöltem ridegen vele. A szemébe néztem, nem hátrálok meg.
- Nem megyek sehová - biccentette oldalra a fejét. - Itt fogok aludni, az ágyadba Halley. Ha tetszik ha nem. Te döntöd el, hogy itt maradsz-e vagy elmész. Jó lelkű vagyok, elférsz mellettem... Vagy alattam.
Nem tudom, hogy milyen arcot vághattam, mert Ashton nevetni kezdett. Megragadta a takaró szélét, és becsusszant az ágyba. Abban a pillanatban ugrottam ki. Összefontam magam előtt a karom és néztem ahogy Ashton kényelmesen elhelyezkedett az ágyamban.
Rám kacsintott én pedig kiviharoztam a szobámból. Az egyetlen üres szobába menekültem és ott vártam, hogy elnyomjon az álom. Azonban a napfény ébren talált.
Ashton
Nem voltam képes elaludni ebben az ágyban. Halley illata volt, és kicsit rosszul éreztem magam, amiért elüldöztem. Azzal nyugtattam magam, hogy volt választási lehetősége, ő nem élt vele. Én még nagy lelkű voltam nem? Miatta történt mindez, jár ennyi nekem...
