Zsongás

Ez és még sok más részlet nem kerültek be a blogba. Már rég elhaladtam, amikor megírtam ezeket. Valószínűeg sok mindent nem értetek, és ez érthető, mert annyi, de annyi fontos részletet hagytam ki, hogy lehet ha az egész egy totál káosz. De jobb később, mint soha :D

Ashton

Amikor a srácokkal Sydney külvárosában "turnéztünk" az apámnál laktam. A hangulatom változékony volt. Régebben hónaponta történetek meg, de akkor naponta változott. A koncert hevében euforikus öröm járt át. Imádtam az életem. Ahogy a srácokra néztem, az önfeledt játékuk közben boldog voltam. Itt a helyem. Ahogy elpakoltunk és elindultunk a szállásra, végtelen önutálat öntött el. Luke vezetett, én pedig mellette ültem. Nem tudtam a tükörbe nézni, ezért a telefonom bámultam. Liv, nem vette fel, pedig ő mindig képes volt visszarángatni a földre. A zajok aránytalanul felhangosodtak. Minden zavart. Luke légzése, Michael füleséből kiszűrődő Green Day, Calum hortyogása.

Amint kiszálltam a kocsiból fellélegeztem. Intettem egyet és beléptem a házunkba. A hangulatom nem lett jobb, sem rosszabb a régi házunk láttán. Halkan közlekedtem, hogy elkerüljem apám és a nővérét. Nem volt kedvem "mesélgetni a királyságos koncertünkről". Az információs szerzés sem volt utolsó szándékom. Habár apu és Stephanie nénikém semmi érdekfeszítőről nem beszéltek, hallgatóztam. Arra vártam, hogy végre szóba kerüljek. Ez volt a negyedik estém itt, a beszélgetés már vagy lezajlott, vagy még hátra volt. Tíz percig hallgattam, ahogy a ház felújításáról beszélnek.

- Mit szólnál, ha Ash szobáját újrafestenénk? - vetette fel Steph. - Az a szín lehangoló.

Féktelen haragnak kellett volna jönnie. Le akarja mosni az éveim nyomait innen? Azonban, értettem, hogy miért akarja. Nem utált, kivételesen.

- Lehangoló? - kérdezte szórakozottan apám. - Ashton jól van.

- De, te is tudod, hogy nem - halkította le a nénikém a hangját. - Depressziós?

- Nincs ilyen betegség. Ebben a családban nem - morogta apám. - A hozzáállása nem jó. Gyenge az élethez. Anne nevelte gyávának.

- A depresszió többről szól, mint "hozzáállás". Az agyával van a baj...

- Ashton nem gyerek már - ellenkezett békülékeny hangon apám. - Nem jár ide. Használhatjuk raktárnak. Sok a kacat a garázsban.

- Na és Lauren? Vagy Harry? - faggatózott Steph indulatosan. - Hol maradnak éjszakára, ha jönnek?

Apám jókedv nélkül felkacagott.

- Nem jönnek, Stephanie.

- Mert nem hívod őket? - csattant fel a nővére.

A apu nővére szerette anyát, ezért is veszekedett épp apámmal. Az ajtóhoz sétáltam és kiosontam. Beszélnem kellett Pennyvel. Ő megért.