Ashton felállt és elhagyta a szobát. Amint becsukta maga mögött az ajtót, elnyúltam az ágyon. A plafont bámultam olyan intenzitással, hogy már lassan szédülni kezdtem. Talán nem a plafonnal volt a baj... Lehunytam a szemem, és hasra fordultam, hogy elkerüljem a hányingert. Az ágyneműnek olyan illata volt, mint Ashtonnak. Belefúrtam az arcom a párnába és vártam, hogy végre visszatolja a seggét. Füleltem, de minden olyan csendes és kihalt volt. Nem sokkal később hallottam, hogy közeledik, a léptei súlya alatt nyikorogtak a padlódeszkák. Vártam, de nem jött. Azt hittem, hogy képzelődöm, de az ajtó előtt fojtott beszélgetés hangjai hallatszottak. A beszélőt sem tudtam megkülönböztetni, így nem nagyon próbálkoztam a beszélgetés tárgyának megfejtésével sem. Amikor végre kinyílt az ajtó, továbbra is arccal a párnában feküdtem. Azt sem tudtam, hogy Ash jött–e be, de nem is nagyon aggódtam. Hallottam, hogy bezárja az ajtót.
– Alszol? – suttogta Ash.
Nem válaszoltam, így a szoba másik végébe sétált, óvatosan, hogy nehogy felébresszen. Nem aludtam, pedig nagyon akartam. A szekrényénél szöszmötölt. Kinyitotta, becsukta. Kinyitotta.
– Hahó? Alszol?
Megráztam a fejem. Ash közelebb lépett. Kezét gyengéden a vállamra tette.
– Liv?
– Nm dkg alfszon – válaszoltam. – Hol a víz?
Megfogta a vállam és felhúzott. Teljesen elengedtem magam, így kicsit nehezére eshetett felhúzni.
– Kicsit sem segítenél, igaz? – morogta, amikor ülőhelyzetbe húzott.
Válaszul megráztam a fejem. Olyan fáradt voltam, hogy alig bírtam tartani magam, ugyan akkor az elmém száguldozott. A szívem hevesen vert, mintha arra készülne, hogy kitöri a bordáim és kiszabadul. A vér a fülembe dobolt, alig éreztem a falat a hátam mögött.
A kezembe nyomta a poharat, én pedig kiittam mind egy cseppig. A szoba forgott körülöttem, bizsergett a bőröm, súlytalannak éreztem magam.
– Jól vagy? – nézett aggodalmasan a szemeimbe. Bágyadtan pislogtam vissza. Ashton érdeklődve várt a válaszomra.
– Ühüm – bólintottam komolyan.
A pillantásom lesiklott Ashton mellkasára. Mikor szabadult meg a pólójától? További vizsgálat után kiderült, hogy átöltözött az alváshoz. Ekkor jöttem rá, hogy annyira kényelmetlen a ruhám, hogy nem bírom tovább benne egy percig sem.
– Vedd le – nyüszítettem hirtelen hátat fordítva neki. – Melegem van. És nem tudom egyedül leszedni.
Félre rángattam az utálatosan hosszú hajam és vártam, hogy megszabadítson ettől a borzalomtól.
– Mi van már? Olyan melegem van – méltatlankodtam a falra meredve.
Dühösen hátrafordultam. Ashton épp elnyomott egy mosolyt, de nyúlt a zipzár után. Óvatosan lehúzta, a hátamat megcsapta a hűvösebb levegő. Nem vártam meg, hogy segítsen, megragadtam a ruha ujjait és minden óvatoskodás nélkül lerángattam magamról. Persze nem sikerült ilyen ügyetlen kezekkel. Ashton nagylelkűen segített kihámozni magam a ruhából.
– Istenem – nyögött fel Ashton, ahogy a ruha a földön landolt.
Nem értettem Ash–t, így egyszerűen zavartan bámultam rá. Ash keze a vállamra csúszott.
– Muszáj volt ezt felvenned? – morgott. – Nem fair.
Lenéztem magamra. Rémlett, hogy még józan állapotomban az új csipkés fehérneműimet aggattam magamra, és Ash nem igazán tűnt boldognak. Védekezőn összefontam magam előtt a karom.
– Mi bajod vele? – kérdeztem szembefordulva vele. – Nem is kellene, lásd, nem hogy panaszkodj miatta – vágtam a fejéhez.
– Ezzel kicsit elkéstél – jegyezte meg félszegen.
A karom után nyúlt és magához húzott. A tenyerébe fogta az arcom és ráérősen megcsókolt. Az ölébe rántott, én pedig ösztönösen a dereka köré kulcsoltam a lábaim.
– Gyerünk – suttogta rekedten. Ajkai a nyakamra tapadtak, bizsergő kis fotlokat hagyva maga után. Megint meg fognak látszani, futott át az agyamon, de nem állítottam le. Szorosabban préseltem magam Ashtonhoz. Ujjaim beleszántottak a göndörhajába, belemarkoltam és hátrarántottam a fejét. Ash felnyögött. Éreztem, hogy
– Mi van nagyfiú? – suttogtam pimasz mosollyal az arcomon.
Megszorította a derekam.
– Ne szólíts így – lehelte, majd a szemembe nézett. – Kurvára bosszant.
– Igen?–kérdeztem, de nem túlzottan érdekelt, hogy hogyan reagál.
Ujjaimmal köröket írtam le a meztelen mellkasán. A bőre forró volt, a hideg érintésemre libabőr jelent meg a karján. Ashton türelmetlenül esett ismét nekem. Elege lett a játékból.
***
– Liv, szeretlek – suttogta Ash a nyakamba. Hátulról átkarolt és a mellkasához szorított. Befészkeltem magam az ölelésébe. Elégedetten csuktam le a szemem. Percek választottak el a nagyon mély alvástól. Úgy éreztem, hogy egy éve nem aludtam, és legalább ennyi ideje történt a bál is. Lucas, a tánc, az osztály… A szemeimet már esélyem se lett volna kinyítani, a fáradtság ólomsúlyként nehezedett a szemhéjamra. A végtagjaim elnehezültek és a sötétség körbeölelt.
– Liv, leszel a feleségem?
***
Reggel azt kívántam bárcsak valaki kinyírna. Vagy valaki kiütötte volna a kezemből a poharat, amikor inni akartam. Csak reggel háromszor hánytam, és a halálomon voltam. Ashton szerint, miután lefeküdtünk aludni, reggelig a wc–t öleltem.
- Macskajaj? – kérdezte túlzott élénkséggel.
- Tigrisjaj inkább – másztam vissza az ágyba.
Tíz perc telt el, és Ashton kibújt mellőlem. Nem sokáig töprengtem, hogy hová és miért ment magamra tekertem a takaróját és összegömbölyödtem.
- Tartottam a hajad, hogy ne hányd le – közölte vidáman, amikor végre fel tudtam öltözni.
Az ágyon feküdtem magzati pózba gömbölyödve, és próbáltam aludni. Az éjjel nem igazán sikerült. Soha többé nem iszok.
- Napsugaram – gúnyolódott rajtam Ash. – Az embernek csak rád kell néznie és meg jön az élet kedve. Kérsz Jack Danielst?
Elég volt kimondania, én pedig megint a wc–n kötöttem ki. Miután végeztem remegtem, mint a nyárfalevél. Amikor visszatértem Asht az ágyon, Laurent a szobában találtam. A gyomrom görcsbe rándult és semmi köze nem volt az éjjeli ivászatnak.
- Lauren soha se igyál – jelentette ki vigyorogva Ash a húgának. – Liv, mikor megyünk még bulizni?
Lauren a kezembe nyomott egy fájdalom csillapítót és egy pohár narancslevet. Gondolkodás nélkül bevettem és leöblítettem a narancslével. A pillantásából ítélve, akár méreg is lehetett.
- Fogd be Ash – vetette oda a bátyjának. – Remélem, nem kell emlékeztetnem, hogy a tizennyolcadik születésnapodat a kórházban töltötted. Csúnyán kimostak, nem? És azt hiszem, hogy egy hétig nem ittál vízen kívül semmit – cinkosan felém pillantott. – Szóval inkább segíthetnél takarítani. A barátnőd nem céloz pontosan – jegyezte meg fintorogva. Kiment, kínos csendbe hagyva minket.
- Detox? – kérdeztem rángatózó száj széllel. – Azt hiszem, hogy itthon voltál.
- Itthon is – vágta rá. – A detox után.
Kirobbant belőlem a nevetés. Nem tudtam abbahagyni, pedig nehezemre esett még mozogni is.
- Bor? Whiskey? Vodka? – kérdezte hirtelen. A gyomrom ismét felfordult.
- Szemét – vetettem oda neki.
***
- Emlékszel valamire? – kérdezte hazafelé menet Ash.
Anyuék szerencsére nem voltak otthon, így csak a drágalátos Kathy–vel kellett szembe néznem. Sima ügy…
- Nem sokra – vallottam be.
Ashton keserű mosollyal nyugtázta. Rágcsálni kezdtem az ajkaim. Eddig a rosszul léten kívül semmi sem zavart, de most, hogy Ashton rákérdezett.
- Történt valami? – kérdeztem, bár nem tudtam, hogy fel vagyok–e készülve a válaszára.
Az autó ülésébe süppedtem, és vártam, hogy Ashton közölje, hogy valami egészen ciki dolgot műveltem.
- Nem, semmi különös – válaszolta mosolyogva. – Lefeküdtünk, de gondolom, erre sem emlékszel.
Ha a képekre nem is emlékeztem, az érzésre igen. Az arcom kipirult, és a gyomrom összeugrott.
- Mintha rémlene – töprengtem. – Sajnálom, hogy ennyire…
Milyen szót kerestem? Undorító? Nevetséges? Vagy szégyenteljes viselkedés?
- Én nem, habvár szerettem volna, ha emlékszel – jegyezte meg meleg mosollyal.
- Csak ennyi volt? Nem volt beszólogatás Calumnak, vagy Luke–nak? Nem téptem ki Sarah haját? Asztalon táncolás?
Ashton nevetve megrázta a fejét.
- Calum és Luke maximum tigrisjajjal küzdenek, de jól vannak. Sarah–ről pedig semmit nem tudok. Mindvégig velem voltál, és totálisan elviselhető voltál. Egészen addig, amíg nem kezdtél hányi.
- Milyen jó, hogy nem emlékszem rá – sóhajtottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése