Ájult teher

Szavazni a következő blogról a modulsávban! :) Még csak három rész van ebből a blogból! ♥
Jó olvasást, a véleményeitek várom (nagyon :D)

Hirtelen megfordultam. A szívem hevesen vert, azt hittem Ashton utolért. Láthatóan megkönnyebbültem, mert Lucas furcsán végigmért.

– Basszus, hova rohansz? – nézett hátra a móló irányába Lucas. Összevonta a szemöldökét. – Valaki hozzád ért?

Idegesen felnevettem. Micsoda feltételezés?

– Nem, dehogy – legyintettem és óvatosan leráztam magamról Lucas kezeit. – Mennem kell, majd...majd még beszélünk.

Mosolyt erőltettem az arcomra és sietős léptekkel elindultam. Hol van Luke?

– Liv! – szólt utánam Lucas. Megremegtem, de megfordultam. – Luke azt üzeni, hogy ha látod – most szó szerint idézem – azt az idióta Calumot, akkor vonszold magaddal. Az égvilágon sehol sincs. Kerestem én is, de meguntam. Különben is a te barátod.

– Kösz a segítséget – morogtam és elindultam, hogy megkeressem a jó madarat.

Valami azt súgta, hogy valahol arccal a homokba fekszik. Amikor utoljára láttam, Wendy öccse a harmadik pohár turp–öt nyomta a kezébe. Calum pedig soha sem bírta jól az italt, szóval nem a táncolók között kerestem, hanem a homokban.

Körbe jártam a színpadot, majd végül több méteres körzetbe cirkáltam Calumot keresve. Sem Luke–ot, sem Michaelt nem találtam, nagy bosszúságomra. Már épp azon gondolkodtam, hogy visszafordulok, de megláttam egy lányt a parkolóban, aki hasonlított Wendyre. Sietve kerülgettem az autókat. hogy kiderítsem, hogy ő ül–e az autóban. Csak tudnia kell, hogy hol van... Az öccse leitatta. Minden egyes lépéssel rossz előérzetem támadt. A pillantásom az autóra szegeztem, határozottan Wendy az. A mellettem levő kocsi mögül egy árny vált ki a sötétségből. Nagyot ugrottam, védekezően magam elé tartottam a kezem.

– Liv – Michael épp felém tartott. – Bocs, ha rád ijesztettem. Láttad Wendyt? Egy csaj szerint vele látták Calumot.

– Basszus – nyögtem fel és az autó elejénél Michael mellé léptem. Meredten bámultam a néhány sorra levő kocsira. Michael követte a tekintetem, az arca elsötétült a látványtól. Wendy meztelen volt, és kicsi volt az esélye annak, hogy Calum ezek ellenére ruhában van. Elfordítottam a fejem és zavartan pillantottam fel Michaelre. Wendy meztelen hátát bámulta.

– Meg–megzavarjuk őket? – kérdeztem minden figyelmemet Michael vállának szentelve.

– Muszáj lesz – morogta. – Nem értem miért hoz ilyen helyzetbe. Mindig. Minden egyes rohadt alkalommal megdug valakit és nem is emlékszik rá. Nem látom az értelmét, de javíts, ki ha tévedek – panaszkodott. – Egészen addig csinálja, amíg egy csaj egy terhességi teszttel jön hozzá. Gyerünk, mert nem akarom, hogy folytassák.

Szó nélkül követtem Michaelt, próbáltam úgy haladni mögötte, hogy kitakarja az egész autót. Az arcom elöntötte a pír, nem akartam Calumot akcióban látni.

– Sajnálom, hogy látnod kell – intézte nekem a szavait hátra fordulva. – Ashton kinyírna, ha megtudná, hogy itt vagy ilyenkor. De segítségre van szükségem.

– Ne beszéljünk Ashtonról oké? – indítványoztam, mire bólintott. – Na, akkor...

Michael felrántotta az ajtót, Wendy pedig felsikkantott. Próbálta eltakarni magát, de kevés sikerrel. A ruhái az autó mellett hevertek, ezért lehajoltam és felvettem, hogy segítsek neki. Wendy a hátsó ülésre menekült és lélegzetvétel nélkül szitkozódott. Calum egy szál boxeralsóban – feltehetőleg– ájultan feküdt. Vagy halottan, de nem mozdult. Wendynek átnyújtottam a ruháit, aki úgy rántotta ki a kezemből, mint egy sivatagból szabadult a vizet. Gyilkos pillantással húzta át a fején a ruháját. Michael kihúzta Calumot a kocsiból, de nem bírta el a súlyt és így tompa puffanással a földre esett. Amíg azon voltunk, hogy felállítsuk Wendy kerék csikorgatva elhajtott.

– Kösz – kiáltottam utána, de kifulladtam. Calum nehezebb volt, mint azt gondoltam volna. Michael felemelte, átvette a vállán az egyik karját és felállította.

– A ruháit – nyögött fel Michael. – Valahol felöltöztetjük, de mennünk kell innen.

A bal kezembe vettem Calum nadrágját, pólóját és cipőjét. Calum szabad kezét átvettem a vállamon, Michael pedig kicsit rám engedte a súly egy részét. Kb. egy tonnát nyomott. Legszívesebben a homokban hagytam volna, csak hogy reggel pocsékul ébredjen.

– Valameddig muszáj elvinnünk – sóhajtotta. – Készen állsz?

Biccentettem, így elindultunk.

Minden egyes méter megtétele kész gyötrelem volt. Lassan vánszorogtunk az autók között, élesen szívtam be a levegőt. Kénytelen voltam pihenőt tartani. Michael magára vállalta a súlyt, amíg kifújtam magam. Egy piros autó motorháztetejére tenyereltem, és mélyeket lélegeztem. Fogalmam sem volt, hogy a turp–től, vagy a megerőltetéstől, de hányingerem támadt. Igyekeztem összeszedni magam, és sikerült is. Kiegyenesedtem, és azon voltam, hogy visszaforduljak a srácokhoz, azonban egy ismerős dologra lettem figyelmes. Ashton felsője– azt, amit tőlem kapott–, ott hevert az általam támasztott autó anyósülésen.

Istenem nem csak ezt az egyet gyártották, ne legyél szánalmas – korholtam magam, de a lélegzetvételem ismét szabálytalan lett. Fásultan léptem el az autó mellől, nem törődve Michael kérdő pillantásával.

Ismét cipelni kezdtük Calumot. Mielőtt eltűnt volna a szemem elől az autó, hátrafordultam. Pen 092 a rendszámtábla. Penny, nincs kétségem efelől.

Nem jutottunk olyan messze, mint szerettünk volna. A házunktól elég messze voltunk és még lépni sem volt energiám.

– Ittál? – kérdeztem Michaelt, amikor Calumot leengedtük a homokba. Néhány fa rejtésébe megpihentünk. Nem akartam, hogy társaságunk legyen, de tovább már nem bírtuk az eszméletlen Calumot. Michael lassan felöltöztette az ájult seggfejet, és még csak meg sem moccant egész idő alatt.

– Igen – válaszolt kis vártatva. – Ashnek nem kellett volna innia, hogy haza tudjunk menni. Calummal mi a franc lesz?

– Nálunk nem jöhet – ráztam meg a fejem.

Nem szeretném tudni, hogy mit szólnának otthon ahhoz, hogy kissé illumináltan hazaállítok egy matt részeggel az oldalamon. Na meg Ashton is, ha haza szándékszik jönni, és nem húz el Pennyvel.

– Muszáj megkeresnem Luke–ot – állt fel Michael. Leporolta a homokszemeket a nadrágjáról. – Meglesztek?

– Nagyon remélem.

Aggódtam Cal miatt.  Egy órája hevert ájultan és az égvilágon semmi jelét nem adta annak, hogy élne, ami eléggé aggasztott. Közvetlenül mellette ültem, hogy segítsek rajta, ha szükséges.

Megreccsent egy ág. Ledermedtem, és a hang irányába néztem. Fussak vagy támadjak? Talán, ha elfutok, akkor Calumot nem veszik észre...

– Liv? – bukkant fel Luke. Pillantásával engem keresett. Az arca kisimult, amikor meglátott minket.

Elöntött a megkönnyebbülés, amikor Michael is megjelent Luke nyomában.

– Hogy van? – guggolt le Luke. Megrázta Calumot, de semmi reakció. – Ebből kórház lesz, ha nem ébred fel hamarosan.

– Az anyja kinyírja – túrt a hajába idegesen Michael. – Olyan idióta!

Felpattantam, kivívva a két sráctól egy furcsálló pillantást.

– Hozzátok a kis vendégházakhoz – hadartam. – Tudjátok a kerttől keletre. Ott találkozunk.

Nem tudom, hogy mennyire voltam érthető, de ez nem is derült ki. Elrohantam, egyenesen haza.

Siettem, ahogy csak tudtam. Négy takaróval, egy zacskó sóval, egy liter vízzel és egy pohárral érkeztem meg. Láttam három alakot a házak mellett, így megnyugodtam, hogy megtalálták.

– Mit hoztál? – érdeklődött Luke. A kezébe nyomtam az egyik takarót, a másikat odadobtam Michaelnek. A harmadikat leterítettem a földre.

– Nem ébredt fel? – huppantam le a takaróra.

Michael követte a példámat, elhelyezkedett a takarón. Luke a takarójára meredt, majd vissza rám.

– Minek kellenek ezek? – kérdezte.

– Itt alszunk a parton – válaszoltam. – Szóval?

Mint egy végszóra Calum megmoccant és nyöszörögni kezdett, de nem tért magához. Sebtében előhúztam a poharat és megtöltöttem vízzel, majd egy adag sót szúrtam bele.

– Hozzátok a leghátsó házhoz – utasítottam őket, és elindultam.

Calum magához tért, de nyöszörgésen kívül nem igazán csinált mást. A srácoknak könnyebb dolguk volt, hogy Calum magánál volt. Leültették a ház mellé és a hátát a ház falának támasztották.

– Nem tudok – vinnyogott Calum. – Wendy nem, én nem...

– Shhh, idd meg egy húzásra Calum – nyomtam a kezébe a poharat.

Szerencsétlen Calum szó nélkül nyúlt a pohár után és egy húzásra megitta. Alig volt időm hátra lépni, Calum öklendezni kezdett.

– Utállak – krákogott. – Ut...

És a homokba rókázott. Luke hisztérikus röhögésbe tört ki. Megróvon néztem rá, miközben a kezem Cal vállára tettem.

– Hozd ide a vizet – vakkantottam.

Luke még mindig röhögve ment vissza a táborhelyünkhöz.

Calum pedig nem volt hajlandó inni.

– Áruló – sziszegte. – Átversz. Meg akarsz ölni.

Hiába töltöttem ki előtte a vizet, nem fogadta el a vizet. Michael is megkínálta, ugyanazzal a pohárra, és aki a legkevésbé sem diszkréten elvette a poharat és Calum orra alá dugta.

– Haver hidd, el nem neked van a legnehezebb napod – csattantam fel idegesen. – Ne legyél pöcsfej.

Egy meleg tenyér siklott a vállamra, és megszorította. Nem, nem fogok beszélni róla. Most tudatosult mindkettejükben, hogy épp össze van törve a szívem. Mély levegőt vettem, és megráztam a fejem. Luke felsegített a homokból. Megölelt, de ingerülten leráztam a kezeit.

– Sétálok egy kicsit – motyogtam gombóccal a torkomban.

Amikor visszaértem veszekedés ütötte meg a fülem.

– Nem alszok Liv mellett – Calum hangja volt az.

– Jól van, hallgass már – sóhajtott ingerülten Michael, amikor észrevett hangosabban szólalt meg. – Liv, szerinted az úgy megoldható, hogy egyet a földre terítünk, a másikkal meg takarózunk?

– Igen, de – négy takaró van.

– Ketten elférnek, és így nem lesz homokos a ruhánk – magyarázta Michael. – Rendben van?

Pislogni kezdtem.

– Nem akarok Luke–kal sem aludni – szólalt meg panaszos hangon Calum. – Kiröhögött, és ő is áruló. Csak benned bízhatok Michael.

Olyan drámai volt, még részegen is. Michael megforgatta a szemét, és kedvesen megveregette Calum vállát.

– Kösz Calum, értékelem. Jobb felől akarsz aludni?

Calum azonban nem válaszolt. Michael ijedten hajolt oda. Elájult? Azonban Cal hortyogni kezdett.

Így eldőlt, hogy ki kivel is alszik. Luke kiterítette a takarót közvetlenül Michael mellett. Időközben írtam egy sms–t Lucas–nak, hogy ne várjon haza, megleszek, majd lenémítottam és a zsebembe dugtam.

– Kész a fekhely – nyomta a kezembe Luke a takarót. – De haza is mehetsz.

Felnéztem rá, és próbáltam eldönteni, hogy hazaküldött, vagy csak egy javaslatot tett.

– Nem akarok haza menni – közöltem hasonló hangszínnel és letelepedtem a takaró jobb szélén, így Luke Michael és közém kényszerült.

Megosztottam a takaróm és hátat fordítottam. Nem tudom, hogy miért nem tudtam aludni még egy óra elteltével sem. Álmatlanul pislogtam, a faházak oldalát bámulva. Mind a három srác egyenletesen lélegzett, egyedül maradtam a gondolataimmal. Ekkor szakadt minden a nyakamba.

Ashton és Penny csókolóztak. Ashton megkérte a kezem, én meg nemet mondtam. Ashton és Penny együtt aludtak. Penny autójában ott volt Ash felsője.

Eddig a pillanatig elterelődött a figyelmem. Aggódtam Calumért, aggódtam Wendy miatt, csak épp magamért nem. Hangtalan zokogás rázta a testem. Megpróbáltam elfojtani a hüppögésem amennyire csak lehetett, nehogy felébresszem valamelyik srácot.

– Liv – suttogta Luke.

Keze a vállamra siklott, és megszorított.

– Bocs – szabadkoztam eltorzult hanggal. – Nem akartalak felébreszteni.

Luke megfordított, magával szembe. Sietve letöröltem a könnyeim és vettem egy mély levegőt. Erős vagyok, nem fogok sírni.

– Nem aludtam, nem tudok.

– Maggie? – kérdeztem a nyakamig húzva a takarót.

– Nem, nem Maggie – válaszolta a szemembe nézve. – Hanem te.

Láttam, hogy mit akar mondani. Tudtam, hogy akar róla beszélni, de nem bírtam volna ki sírás nélkül. A gombóc ismét megjelent a torkomban.

– Luke, nem akarok beszélni Ashtonról – suttogtam meggyötörten. – Én...

És elkezdtem zokogni. Luke magához húzott, az arcom a pólójába fúrtam. Megnyugtatóan a hajam simogatta, ösztönösen bújtam közelebb. A világ egy kicsit jobb helynek tűnt, mint általában.