Két rövid kimaradt jelenet - 86 feliratkozó örömére :)

Lényegében csak egy kimaradt résszel készültem, de nem írtam tovább és elég rövid :) Két összefüggés nélküli részletecske, jó olvasást! Véleményt várok :))

Ashton végighúzta az ujjait a gerincem mentén. A fájdalomtól felszisszentem.

– Liv, mi a baj? – kérdezte gyengéden. A tenyerei közé fogta az arcom és megcsókolt. Lehunytam a szemem és nem válaszoltam. Ashton megkopogtatta az orrom. Kinyitottam a szemem, mire Ashton oldalra biccentette a fejét. Kifújtam a levegőt. Elhatároztam, hogy elmondom neki.

– Kapcsold fel a villanyt – suttogtam.

Ashton homlok ráncolva tett eleget a kérésemnek. A szemem egy pillanatig elidőzött a meztelen mellkasán. Félre húztam a hajam és hátat fordítottam neki.

– Ez az, amire gondolok? – kérdezte közelebb hajolva. A meleg lehelete csiklandozta a nyakam.

– Ez attól függ, hogy mire gondolsz – válaszoltam.

Ashton végig futatta az ujjait a tetoválás körvonalai körül. A bőröm érzékeny volt, és még a gyengéd érintés is kellemetlenséget okozott. Nem tudtam úgy levenni a blúzom, hogy ne jutott volna az eszembe, hogy ott van a tetoválásom.

– Mikor csináltattad? – mormogta Ashton. Nem tudtam eldönteni, hogy haragszik, vagy meglepődött.

Visszaengedtem a hajam, és felálltam, hogy lekapcsoljam a villanyt. Visszamásztam az ágyba.

– Kedden.

Bólintott, sejtette, hogy mihez van köze ennek az egésznek.

Magához húzott, és átölelt. A vállam simogatta.

– Mit gondolsz?

Ashton száját halk nevetés hagyta el.

– Számít, hogy mit gondolok? Nem úgy ismerlek, mint aki adna bárki véleményére.

Csak te, nem vagy bárki. gondoltam. Sokkal több véleményre adok, mint amit bevallanék.

Válaszul csak egy csókot nyomtam a vállára.

– Igennek veszem. Beismerted! Hahh – Már túlon túl lelkes volt. Megcsíptem, mire abbahagyta. – Rohadt dögös. Azt hittem ennél jobban nem tudlak szeretni. – megszorított. – Azt hiszem, hogy egyre magabiztosabb vagy – tette hozzá bánatos mosoly kíséretében.

Amit nem tudtam hova tenni.

– Amikor megismertelek, pillantásra sem méltattál. Kerültél. Majd, amikor rád szálltam kedves voltál. Addig a percig azt hittem, hogy egy jó kislány vagy. Egy szent. Na és akkor káromkodtál. Azt hiszem akkor estem beléd. Utána, nem tudtam, hogy hogyan közeledhetnék. Egyértelműen volt valami, ami nem stimmelt veled. Tökéletes voltál, és ugyanakkor olyan megtört, mint én. Talán soha nem tudtam volna felismerni a jelét, annak, hogy már valakinek odaadtad a szíved és az a valaki nem adta vissza. Michaelnek totál igaza volt. És én meg azt hittem, hogy velem van a baj. Visszafogtam magam, és próbáltam a kedvedben járni. Majd meghaltam, amikor azt mondtad, hogy a barátod vagyok. Calum és Michael hatására változtattam taktikát. Nem akartam más lenni, hanem én. Túl sokáig voltam valaki más, és elfelejtettem, hogy milyen is önmagamnak lenni. És megcsókoltalak. Benne volt a pakliban, hogy az lesz az utolsó, de ha nem merek, nem is nyerek.

***

Ashton ölébe fészkeltem magam. Jól esett a közelsége, ismerős illata megnyugtatott. Az elfogyasztott koktéloknak köszönhetően szabadnak éreztem magam. Hagytam, hogy Ash a nyakam harapdálja, egyáltalán nem zavart senkit, hogy Ashton beindult. Fajtalan kis kirándulásról volt szó. Luke kis híján eldöntötte Mag–et a kanapén, öt kerek percet jósoltam, és le is léptek.

– Mi nem megyünk? – kérdezte suttogva Ash.

Szórakozottan bámultam Michaelt, aki épp Lizával beszélgetett. Ők képviselték az erkölcsöt ezen a partin. Őrült dolog volt, de úgy éreztem, hogy ma ők összejönnek.

Két óra körül még mindig beszélgettek. És én, mint mindig figyeltem őket. A társaság már annyira lerészegedett, hogy biztos voltam benne, hogy reggel a fél létszám a kórházba köt ki. Calum már totálisan részeg volt. Már másodjára. Az én alkohol szintem visszaesett, kitisztult a tudatom. Úgy éreztem, hogy vigyáznom kell a srácokra. Michael miatt nem aggódtam, nem láttam inni, sejtettem, hogy máskor ő pesztrálja a többieket. Ashton is jó szinten állt, bárki azt hihette volna, hogy csak két rövid van benne, én azonban aggódtam. Rámenős volt, és folyamatosan arcpirító ötletei támadtak. Előszeretettel használta a dugás szót. Mint egy kisgyerek úgy ismételgette.

– Itt mindenki dug. Mi miért nem? – érdeklődött. – Luke dug, Calum dug – Michael–re tévedt a pillantása. – Még Michael is dugni fog.

Válaszul megforgattam a szemem.

– Ne csináld, utálom – morogta.

– Fektesd le – szólt Michael jóindulatúan. Liza minket figyelt. Bólintottam és felálltam.

– Gyere Ashton – hívtam vigyorogva. – Lefekszünk...

Ashton felélénkült. Biztos voltam benne, hogy ő másként értelmezte a mondatom, de nem volt szívem, sem energiám, hogy kijavítsam. Így is csigalassan állt fel a kanapéról. Michael szemmel tartotta.

– Segítsek? – Vetettem egy pillantást rá, majd Lizára, nem akartam magára hagyni Lizát.

– Elbírok vele – intettem le. – Visszajövök.

Michael biccentett, majd visszafordult és beszédbe elegyedett Lizával. Megragadtam Ash kezét és magam után húztam. Ashton engedelmesen követett, jórészt rám nehezedett a súlyával, húznom kellett. A szobánkba érve az a kedves meglepetés ért, hogy ott enyelgett Hazel és a barátja. Szerintem épp dugni akartak, de rájuk törtünk.

– Te nem zártad be az ajtót? – Fordultam Ashtonhoz. Megrökönyödve pislogott az ágyon csókolózó párra. Mivel úgy tűnt, hogy Ashton nem fog válaszolni a kezembe vettem az irányítást. Felkapcsoltam a villanyt és a szoba közepébe masíroztam. A szoba a mienk és a Luke – Meg párosé volt. Calum és Michael a szomszédos szobába kaptak helyet. Jenna valahol a nappaliban volt utoljára. Az ő fekhelye a Sarah szobájában volt. Nem volt hajlandó egy ágyba aludni sem velem, sem senkivel. Sarah pedig köztudottan nehezen elviselhető volt, így nem igazán tolongtak a szobája ajtaja előtt.

– Na, mars – rángattam meg Hazel felsőjét. Az éles fényben mindketten hunyorítottak. Hazel szaporán pislogott rám.

– Olivia ez a mi szobánk, mit kerestek itt?

– Hazel, a tietek az emeleten van – magyaráztam. Hazelt azonban nem igazán győztem meg. Mi összetoltuk a két nagy ágyat, hogy mind a négyen kényelmesen elférjünk. Végül felemeltem Meg undorítóan piros sporttáskáját és meglóbáltam.

– Ez a mi cuccunk – szajkóztam. – Keressétek meg a szobátok szerintem.

Hazel kézen fogta a barátját és kivonszolta az ajtón. Egészen az ajtóig követtem őket.

– Kösz Olivia – hálálkodott lagymatagon Hazel. És elindultak balra.

– Nem jó irányba mentek – kiáltottam utánuk, de már eltűntek. Mindegy.