Hetedik fejezet

Köszönet a türelemért xx

Ashton

Először is az volt a tervem, hogy rátapadok Halley-re. Így előbb utóbb kiderül, hogy kikre bukik és hogyan rázhatom le Owent. Mindez egyszerűnek tűnt. Csak önmagamat adom és a dolgok megtörténnek maguktól. Persze mindegyszer sem jutott eszembe Bryanna. Kissé higgadtabbá váltam, ahogy rájöttem, hogy mire is készülök. Elöntött egy pillanatig a szégyen, de leráztam magamról. Ami Whitby-ben történik az Whitby-ben marad.

Azért, hogy eloszlassam a bűntudatom megpróbáltam felvenni. Ne lepett meg, amikor felvette, habár arra számítottam, hogy hosszasabb telefonálgatásra van szükségem.

- Mi van? - hallottam az ingerült hangját. - Éjszaka van és szükségem van az alvásra.

- Kénytelen vagyok zavarni Bryanna - folytattam zavartalanul. - Túl elfoglalt vagy.

Felsóhajtott, de tisztábban hallottam a hangját.

- Szüneten vagytok nem? - kérdezte halkan, de kevésbé volt álomittas a hangja.

- De - válaszoltam, és kíváncsi voltam, hogy mire készül.

- Ide repülhetnél.

Csendbe burkolóztam. Ha most elmegyek, akkor kitudja mi lesz, amikor visszatérek. Talán Owen megdönti Halley-t, mégpedig helyettem. Hirtelen feltámadt bennem a verseny szellem.

- Most nem alkalmas, de néhány hét múlva meglátogatlak, ígérem - tudtam, hogy szemen szedett hazugság, de nem érdekelt. Elnyúltam az ágyon.

- Rendben, alig várom - ásított egyet. - Megnézel majd a kifutón?

Az ölembe húztam a laptopom.

- Persze - vágtam rá, habár nem hallottam mit mond.

- Köszönöm előre is - mondta. - Én most vissza alszok, majd még hívj, rendben? Ne éjfélkor, jó?

- Persze persze - ismételgettem mint egy papagáj.

- Jó éjt Ashy - búcsúzott.

- Jó éjt!

A telefonom az ágyra dobtam, és gépelni kezdtem.

Halley

Nem mondanám, hogy izgatott voltam. Valahogy az érzés kiölődött belőlem, és nem is nagyon érdekelt. Zavarba voltam, de nem amiatt, hogy Owen tetszik. Hanem azért, mert egy másik emberi lény és nekem randim van vele, amin beszélgetnem és önmagam kell adnom.

Fogalmam sem volt, hogy miért mondtam igent a meghívására, amikor pontosan tudtam, hogy néhány nap múlva elutaznak és soha többé nem látom. Vagy talán épp ezért.

Minden esetre igyekeztem, hogy minél normálisabb legyek. Persze nem tudtam várni addig, amíg megbeszéltük a találkozót. Elkészítettem a vacsorát, figyelmen kívül hagyva, hogy a vendégek mit szeretnének.

Felrobogtam az emeletre, felkaptam a telefonom és visszasiettem az alsó emeletre. Megkerestem Owen szobáját és kopogtattam rajta.

Egy fekete pólóba és egy rövidnadrágban nyitott ajtót. Az arcán először meglepettség tükrőzödött majd, szélesre tárta az ajtót és beinvitált.

- Nem számítottam rád ilyenkor - válaszolta, és láttam, hogy igazat mond. Az ágyán zacskók hevertek, némelyik kekszet, más chipset tartalmazott. A laptopja szintén az ágyán feküdt.  A szoba üres volt, a másik ágyon pedig tisztaság uralkodott.

Talán észre vehette, hogy a másik ágyat bámulom, mert megszólalt:

- Ethan elment a családjával - túrt a szemébe logó barna hajába. - Akkor készüljek el, vagy épp lemondani jöttél?

Az igazság az volt, hogy épp azrt jöttem, hogy kibújjak a randi alól, de ahogy rám nézett, tudtam, hogy nem fogok meghátrálni. Látszott rajta, hogy tisztában van azzal, hogy milyen ember is vagyok.

- Csak szólni szerettem volna, hogy most indulunk - mosolyogtam halványan. - A Yummies-ba megyünk, gyere.

Vártam, hogy ellenkezni fog, és azt kéri, hogy had öltözzön át. Azonban az ajtóhoz lépett és belebújt a cipőjébe. Követtem, és kiléptem az ajtón, amikor előre engedett.

- Nos, akkor gyerünk - mondta és belépett az ebédlőbe. Szorosan mögöttem jött, ami elég félreérthető volt, azok után, hogy mind Nan és mind Aston hallotta, amikor lejövök az emeletről, és most együtt jövök ki Owennel. Nan szótlanul siklott be a konyhába. Ashton azonban elővette a félig gúnyos, félig pimasz vigyorát és ránk villantotta:

- Gyors menet volt srácok - állapította meg.

- Jó étvágyat - szerelte le gond nélkül Owen. Én vetettem rá egy utolsó pillantást és szó nélkül kiléptem a nyomomban Owennel az ajtón.

Kicsit összezavarodottnak tűnt, amikor beültem a vezetőülésre, de szó nélkül beült az anyós ülésre és bekapcsolta magát. Ügyes fiú.

Szótlanságba burkolóztam, mire Owen előre hajolt és bekapcsolta a rádiót. Meredten néztem, hogy mit művel, amikor felnézett rám, kezét még mindig a gombon tartva.

- Zavar? - kérdezte.

- Nem, dehogy is - válaszoltam megszeppenve.

A zene nem volt túl hangos, azonban háttérzajt adott. Owen megállította az első adáson, amiből leszűrtem, hogy megelégszik azzal ami van és nem igazán kutat más lehetőségek után. Nem igazán tetszett ez a vonás, szóval eldőlt, hogy nem az életem szerelme ül mellettm. Mondjuk épp ezt már akkor eldöntöttem, amikor megérkeztek. De Nan erőszakos parancsára "szórakoztam".

- Szóval mi szél hozott erre Owen? - kérdeztem, amint becsússzantunk a boxba.

- Whitby szép hely - válaszolta mosolyogva.

- Áh, kérlek - forgattam meg a szemem. - Whitby szép hely, de kétlem, hogy emiatt jöttél volna ide.

Owen lazán oldalra billentette a fejét.

- A Conery család gyakran nyaral erre felé - válaszolta csendesen. - Most erre a városra esett a választás.

- Erre a porfészekre? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Erre a porfészekre.

A beszélgetésünk során kiderült, hogy csupán Ethan barátja, nem tartozik a Conery családhoz. Szereti a horror filmeket, a spagettit és allergiás a mogyoróra és lisztérzékeny. Fogalmam sem volt hogy mit mondhatnék erre, és azon gondolkodtam vajon Ashton mire allergiás. Ahogy rádöbbentem hogy rá terelődtek a gondolataim, legszívesebben kiszúrtam volna a szemem az előttem fekvő villával. Így hát eszméletlen módon próbáltam Owenre figyelni. Tényleg túlteljesítettem, mert Owen viselkedése megváltozott. Haza fele menet, észrevettem, hogy elgondolkodva bámul ki az ablakon.

- Valami gond van? - kérdeztem kedvesen. Owen rám pillantott majd elmosolyodott. Volt valami nyugtalanító abban a mosolyban. Bármennyire is próbáltam lerázni ezt az érzést, egyre csak azon  agyaltam, hogy mit mondjak neki. Ashtonnal bezzeg nem voltak ilyen problémáim. Képtelen voltam nem arra gondolni, hogy egy szemét alak vagyok. Itt ez a srác és én szórakozom vele, hogy ne nézzenek hülyének, pedig semmi kedvem hozzá. Néha én magam is kezdtem kételkedni a szexualításomban. Tény, hogy soha senki - sem lány, sem fiú - nem hozott lázba. Semmi szikra, semmi mámorító érzés. Úgy csattant el az első csókom, hogy semmit nem éreztem, és így volt az összessel. Azon tanakodtam, hogy vajon Owennel másként lenne? Valószínűleg nem.

Ismét előmerészekedett az emésztő érzés. Mi van velem? Miért nem vagyok olyan mint a többiek?

Nem szerettem volna hazaérni. Aggódtam, hogy Owen hogyan reagál arra, hogy elutasítom a következő randi hívását.

Azonban befordultunk az utcába és nem volt menekvés. A ház sötét ablakai elkomorítottak. Tudtam, hogy elég későn van, de reménykedtem, hogy Nan megment  kínos helyzettől és nem fogom ismét hallani azt a szót, hogy leszbikus vagy frigid. Igencsak érzékeny voltam ezekre a jelzőkre, és rettegéssel töltött el, hogy azért utálom őket, mert mind igazak. Elvégre az igazság fáj.

Amikor leállítottam a motort, Owen felém fordult. Elöntött a pánik. Megakar csókolni?

Ashton

Nem bírtam ki, beszöktem Halley szobájába és kimásztam a tetőre. Tudtam, hogy megfog ölni, de nem érdekelt. Azt akartam, hogy dühös legyen rám. Az indulatát kihasználhattam volna, hogy észrevegyen.

A peremen ültem és vártam, hogy a felhők méltoztassanak elkecmeregni, hogy végre a kedvenc elfoglaltságom űzzem. Nem, nem Halley bosszantására gondolta, hanem a csillag nézésre. A felhők lassan eloszlottak feltárva a szeplős égboltot.

Békésen bámultam az eget, amikor motorzaj zavarta meg a csendet. Érdeklődve néztem a hang irányába. Nemsokára kiderült hogy Halley érkezett meg a randijából. A gyomrom össze ugrott az izgalomtól, felszínesen kezdtem venni a levegőt. Készültem a veszekedésre, és hagytam hogy átjárjon az adrenalin. Mivel nem hallottam kocsi ajtó csapkodást, diszkréten kihajoltam a patkányon. Az autó - pontosabban Halley autója - a ház előtt állt, mindketten az autóban ültek. Talán az lett volna a helyes ha visszaülök a kanapéra, de hírhedt voltam arról hogy soha sem a helyes dolgot teszem. Visszafojtott lélegzettel figyeltem ahogy Owen közel hajol Halley-hez. Nem láttam mit művel vele, de a perem beton szélét szorosabban markoltam. Végtelen sok időnek tűnt ahogy Halley arca felett időzött, amikor végre vissza süppedt Owen az ülésbe. Nem láttam az arcukat, de reménykedtem hogy Halley azt a jól ismert fintorogó arcot vágja. Azonban tévednem kellett, mert Halley halvány, de őszinte mosollyal szállt ki az autóból. Owen szemei Halley alakjára tapadtak. Megszólalt, Halley kuncogni kezdett. 

Rohadtul megfogom fektetni. Visszatértem a normál testhelyzetembe és vártam, hogy Halley fel tűnjön. 

Halley
Owen olyan közel hajolt, hogy megcsókolhatott volna, de csak a szembe nézett és kifújta a levegőt. 

- Halley - lehelte elkínzottan. - Én... Nos sejted hogy ez a randink nem randi volt. Vagyis gyakorlatilag az volt, de sajnos nem lesz következő. Nem veled van a baj, hanem velem.

Az első és őszinte reakcióm az volt hogy sűrűn pislogtam.

- Mi? - kérdeztem megkönnyebbülten.

Owen úgy tűnt mintha nem vette volna észre. Az ablaknak támasztotta a homlokát, és megdörgölte az arcát.

- Isabelle - válaszolta tömören. - Tetszik Ethan húga. 

- És ezért elhivtál randizni? - érdeklődtem. 

Owen bűnbánóan pislogott rám. Az arcára volt írva a válasz, nyilvánvaló volt. 

- Tudod, akkor őt kellett volna elhivnod... - Tudom - dünnyögte. 

- Nos akkor hívd el - bíztattam kedvesen, mire morcos arcot vágott. 

Viszketett a tenyerem, hogy kérdőre vonjam. Nem Halley, nem. Azonban csak kibukott belőlem: 

- Miért vágsz olyan képet mintha behúztam volna? - érdeklődtem.

Owen kifújta a levegőt, és az ajtó kilincsére fektette a kezét. Egy percig bizonytalanság futott át az arcán, de végül kibökte:

- Biztatsz, hogy valljam be Isabelnek, holott jól tudom, hogy te nem tudod megtenni - préselte ki magából, és kiszállt az autóból. Fénysebességgel pattantam ki a kocsiból. 

- Miről beszélsz? 

Owen zsebre dugta a kezeit, és felnézett a tetőre. Egy gyors pillantás volt, de értettem a célzást. Ashton a tetőn volt. Ashton.

Kitört belőlem a nevetés. Owen rám mosolygott, mint aki azt mondaná: nevess, de igazam van. Nagyon nem volt igaza. Persze nem volt esélyem magyarázkodni, mert Ashton mindent hallott volna. Visszafojtott indulattal sétáltam be a házba. Owen szorosan mögöttem lépdelt, nesztelenül osontunk be. Tudtam, hogy nem eshetnek neki hangosan, főleg nem a nappaliban. Ezért karon ragadtam és elvonszoltam a szobája ajtajához. 

- Most megerőszakolsz? - érdeklődött szemtelen vigyorral. Dühösen meredtem rá.

- Mégis miből gondolod, hogy nekem tetszik Ashton? - Igyekeztem a nevét úgy ejteni mintha idegen lenne.

Owen bugyuta mosolya kiszélesedett. Felvontam a szemöldököm, és keresztbe fontam  a karom. 

- Úgy ejted ki a nevét mintha maga a két lábon járó bubó pestis lenne - somolygott.

- Mert az is - csattantam fel.

Owen mindenttudó mosollyal nézett rám. Vajon ha tudná hogy ki, akkor is így vélekedne? Azonban nem akartam ígéretet szegni, ezért csúnya módon védekeztem.

- Én a helyedben aggódnék - kezdtem ártatlanul. - Ashton gyakran figyeli Isabelt, és ez forsítva is igaz. A végén lecsapják a kezedről. 

Owen nem szeppent meg túlságosan. 

- Látom mit művelsz... - csóválta a fejét. - Mégis mit szeretnél? Legyünk együtt hogy féltékennyé tegyük őket?

- Mi?! Nem! Ez undorító és beteges - ellenkeztem. 

- Akkor egyetértünk - bólintott elégedetten és megdörgölte az állát. 

Léptek zaja hallatszott, Owen felkapta a fejét és az ajtajára nézett.

- Eth...- Azonban mielőtt be fejezhette volna nyílt az ajtó, Owen pedig elém lépett és megcsókolt. Ledermedtem, Owen pedig a hajambatúrt. Olyan hévvel csókolt meg, hogy elfogyott a levegőm. Meglöktem Owen mellkasát, de csak mosolyogni kezdett. Belecsíptem a karjába, mire felnyögött, de elhátrált. Felszínesen kapkodtam a levegőt, remegtem egész testemben. Hitetlenkedve meredtem Owenre, de végül a pillantásom a nyitott ajtóra tévedt. Ethan és a húga - Isabel - tágra nyílt szemekkel meredtek ránk. Ethan pillantása elismerő volt, azonban ugyanakkor zavart. Isabel pedig teljesen megsemmisült. Szó nélkül el furakodott mellettünk és berontott a szobájába. Owen homlokráncolva nézett a csukott ajtóra.

- Undorító vagy - köptem ki a szavakat. 

Sarkon fordultam és felviharoztam az emeletre. A szobámban érve bezárkóztam és a nyitott ablakra meredtem. Ashton. 

Kimásztam az ablakon és meglepő könnyedséggel lendültem fel a tetőre. Ashton megfordult ahogy közeledtem. Azonnal a szekrényemhez siettem. Térdre rogytam és keresgélni kezdtem a dobozkák között. Ashton pillantás szinte lyukat égetett a hátamba. Megtaláltam a kopott fekete zsírkrétás dobozt. Felpattintottam a tetejét és előhúzzam az öngyújtót, és egy szálat. Ashton megfejthetetlen arccal figyelte. A peremhez sétáltam, és felültem.

- Kérsz? - nyújtottam Ashton felé a dobozt. Sűrűn pislogott.

Ashton

Meredten néztem a dobozra. Halley megrázta én pedig kivettem egy szálat. Reszkető kézzel dugta a szájába, majd ügyetlenül megpróbálta meggyújtani. Persze mindenik alkalommal kialudt. Káromkodva pattogtatta az öngyújtót.

Csak szikrákat hányt a sötétségbe. 

- Hagyd majd én - fejtettem le Halley hideg ujjait a fémről. Reszketett mint a nyárfa levél. Megpattantintottam és lángra lobbant. Halley a szemembe nézve hajolt közelebb a cigivel a szájában. Az arcát megvilágította a láng, sejtelmes derengésbe vonva a vonásait. Megbabonázva figyeltem, ahogy a szempillái árnyékot vetnek a szemhéjára. A cigi vége felparázslott, a láng pedig elhalt. Hiába próbáltam újra életre kelteni, nem sikerült. Sercegett a gyújtó, de nem gyúlt meg, Az ujjaimon forgattam a cigi szálat, akár egy dobverőt. 

- Add ide nagyfiú - fújta ki a füstöt. A szavai is ott gomolyogtak az éjszakában. Engedelmesen nyújtottam át a szálat. A szájába dugta és a sajátjával meggyújtotta. Nem sokára az enyém is parázslott. Halley komótosan átnyújtotta a szálat. A kecses ujjaira meredtem.

- Persze ha nem bánod ha a számban járt - tette hozzá, az arcán gúnyos mosoly terjeszkedett. Elvettem tőle és a számba dugtam. Tetszett a mentolos íz, valahogy nem tudtam hová tenni. Halleyre pillantottam, és azon tanakodtam, hogy hogyan is találhatna hozzá ez az egész. Gyakorlott mozdulataiból leszűrtem, hogy nem csak úgy rágyújtott.

- Mi van? - fordult hirtelen felém. A pupillái hatalmasok voltak, mintha nem is sima cigit szívna.
- Valahogy ez az egész - megemeltem a cigit, Halley arca elsötétült, esélyem sincs befejezni.
- Nem érdekel - vetette oda, és láttam, hogy összehúzza magát, mégha akaratlanul is.
- Ne fojtsd belém a szót - tiltakoztam, de a végére elmosolyodtam. - Mindegy.
- Ne mindegy-ezz - morogta.
Hitetenkedve fordultam felé. Megborzongott, és a semmibe bámult.
- Csak annyit szerettem volna mondani, hogy hasonlítasz Calumra - ahogy kimondtam jöttem rá, hogy tényleg. Azok az apró gesztusok, az az arc, amikor szív egy slukkot. Hiába mondanám neki, hogy káros, amikor ránézek és látom azt a kifejezést az arcukon, egyszerűen nem vagyok képes megszólalni. Kedvtelenül néztem a sajátomra. Én nem érzek semmi különlegest. Nekem erősebb impulzus kell. Eljátszottam a gondolattal, mi történne ha megragadnám Halleyt és megcsókolnám? Heves csókolozás közben a kanapéra zuhannánk és megtörténne, vagy felképelne és kirakná a szűröm reggelre. Szórakozottan mérlegelem a lehetőségeket, amikor eszembe jutott, hogy Owen lehet, ha bepróbálkozott.
- Nos hogy ment a randid? - löktem meg a lábammal az övéit. Halley a csikket a betonperemhez nyomva kioltotta, majd felhúzta a lábait és lecsusszant a tetőre. Hangtalanul mint egy macska.
- Hé - kiáltottam utána, de Halley magabiztos léptekkel haladt az ablaka felé.
- Foglalkozz a magad dolgával - közölte kimérten, és mire lecsusszantam, már bent volt a szobájában.
- Oh biztos, hogy eltöröm az orrod, ha még egyszer betörsz a szobámba - sziszegte az arcomba és becsapta előttem az ablakot. Az üveg remegett, ő pedig elhúzta a függönyt. Bazdmeg.