+ Első találkozás

Fogadjátok szeretettel a plusz részt, várom a megjegyzéseitek. 

Anyu egész egyszerűen rám parancsolt, hogy menjek el Katy–vel az ünnepségre, mert ő nem ér rá. Ez még önmagában nem elég rossz, anyu beavatott a részletekbe. Tizenöt perccel előtte.

– Itt vannak a sütik, ezt mind be kell vinni – mutatott az asztalon roskadozó vásárolt bolti süteményekre. – Van glutén mentes, mogyoró mentes és az ott pedig csokis – mutatott sorra, a süteményekre. Pedig rá volt írva a csomagolására. – Na, édesem, köszönöm, hogy elmész helyettem. Megyek is, estére hazaérek, ha nem lesz több beteg. Maradj ott, hogy amint vége van, elhozhasd Katyt. Brice kérése.

És már kint is volt az ajtón kívül. Tehetetlen dühvel meredtem a süteményekre. Ki a bánat akar elmenni tizennyolc éves fejjel egy gyerekzsúrra a ki állhatatlan mostoha húgával? Összeszorított foggal bontottam ki a sütiket, mindegyiket becsomagolva újra és egy tálcára pakolva, hogy "otthonkészültnek" tűnjön. Anyu a lelkemre kötötte. Mindegyikre ragasztottam egy kézzel írt cédulát az összetevőkről. Kihagytam a szakszavakat, és a tartósítószert  felsoroló részt.

Amikor végeztem, akkor Katy is elővánszorgott a szobájából. A ruháját vizsgálta a tükörbe. Megfordult és rám morrant:

– Kész vagy a sütikkel, vagy még meg is szeretgeted őket?

– Vigyázz a nyelvedre, mert egyedül mész. Sütik nélkül – vágtam vissza.

Katy elsétált mellettem. A vállára lendítette a ruhájához passzoló táskáját és előhúzta a telefonját. Megigazítottam a címkéket és ellenőriztem, hogy mindegyik jó helyen van–e.

– Olivia! Elkések – sikította. – Nyolc óra, nyolc ÓRA!

Ott toporzékolt és sikított. Teljesen lebénultam, a pulzusom azonban felugrott százra. Rohanni akartam, azonban a lábam nem mozdult.

– Mit állsz ott? – hisztizett. – Mozogj már!

Katy kezébe nyomtam a glutén mentes és a csokis sütiket, a kezembe vettem a mogyorómentest és a kocsi kulcsot. Csapot–papot hagyva rohantam és vágódtam be az autóba. Elfelejtettem bezárni az ajtót, így vissza kellett rohannom. Amikor visszatértem Katy a hátsó ülésen a sütikkel, anyuval veszekedett.

– Elkéstem. Utállak téged is, meg őt is! Ennyire nem képes ez a szerencsétlen! Hogy bízhatsz rá? Debbie ez egy lúzer.

Nem tudhattam, hogy anyu mit válaszolt, mert épp száznyolcvannal repesztettem végig az utcánkon. A szívem dübörgött, a sebességtől felment az adrenalin szintem. Hallottam, hogy Katy már kevésbé agresszív. Kapkodja a levegőt. Elég volt hátra néznem, hogy lássam milyen fehér. Eszement száguldozás, egy majdnem elcsapott autó, idegesítő zene a rádióban.  Ez a három dolog, amire emlékszem az útból. Rendszerint, még Brice gyorshajtó énjével is durván tíz perc volt az út. Mit ne mondjak, szeretek veszélyesen élni.

Amikor megérkeztünk Katy kipattant a kocsiból és elrohant egy szó nélkül. Itt hagyva a három tálca sütit és a tanácstalan nővérét. Fogalmam sem volt, hogy hová kell mennem. Szitkozódva kapcsoltam ki az övem. Kimásztam és az épületre néztem. Amíg a három tálcával zsonglőrködtem, a sorsomat láttam magam előtt. Ahogy beléptem a folyosóra, a nyitott ajtónak köszönhetően még mindegyik tálca süti meg volt.  Elindultam a kivilágított részen, és a falakat bámultam. Életem végéig bolyongani fogok a falak között. Velem fogják, majd a kisgyerekeket ijesztgetni, ha nem viselkednek. Én leszek a tálcás szellem, aki nyughatatlanul egyensúlyoz a gluténmentes sütikkel és felfalja mérgében a gyerekeket.

Zene szűrődött ki az egyik teremből, azonban nem írt osztályt rajta. Percekig meredtem az ajtóra, hogy vajon belépjek–e. Miután eldöntöttem, hogy jobb, ha belépek, mert hanem szobafogságot kapok, amiért cserbenhagytam a húgicám és az anyám. Ismét percekig meredtem az ajtóra, most azért, hogy vajon kinyílik–e, ha elég sokáig nézem. Megpróbáltam kinyittatni, de esélytelen volt. Vagy leejtem a sütiket, vagy itt ácsorgok, amíg vége lesz ennek az egész szarnak. Azonban megpróbáltam, nem adtam fel olyan egyszerűen.

– Tudod, letehetnéd a földre és kinyithatnád.

A hang hatására tálcák megremegtek a kezembe. Milyen okos ez az apuka... Ahelyett, hogy segítene, hogy a kölyke gluténmentes sütivel tömhesse magát, itt megbámul hátulról és osztogatja a tanácsait. Nem tudnám egyszerűen letenni a tálcákat, mert valamelyik leborulna.

– Könnyű mondani.

Nem kifejezetten kedves mosollyal hátrafordultam. Egy srác állt a falnak dőlve. A karamellszínű haja a homlokába lógott, mogyorószínű szemei mosolyogtak. Egy fekete bőrdzsekit tartott a kezében, ujjatlan bandalogós pólót  és feketetapadós farmert viselt. A levegőm bennrekedt, amikor rájöttem, hogy nem egy sörhasú kopasz idióta, aki a "nőknek a konyhában a helyük" elvet vallja. Igazából meg sem közelítette.

– Oh, Miss Gyorshajtás – derült fel az arca. Ajka gúnyos mosolyra húzódott. – Most láttad a Halálos Iramban valamelyik részét?

Tágra nyílt szemmel pislogtam. Zavart arckifejezésem meglátva ismét megszólalt.

– Fekete Audi TT, a Summernight előtti kereszteződésnél. Rémlik?

Határozottan rémlett. Le sem tudtam volna tagadni, a pír elöntötte az arcom.

– Sajnálom, remélem minden oké – válaszoltam lelohadt harci kedvvel. Menni akartam, de nagyon.

A srác ellökte magát a faltól.

– Igen, mert ÉN figyeltem – lépett az ajtóhoz. – Ide siettél úgy?

Kitárta az ajtót és végre bejutottam.

Egy tornaterem volt, megannyi emberrel. Katyvel egyidős lányok és fiúk táncoltak és beszélgettek. Kiszúrtam néhány a sráccal körülbelül egyidős embert, gyanakodva a mellettem álló srácra sandítottam. Mi van manapság a kajában, hogy ekkorára nőnek az emberek. Eltörpültem a százhatvan centimmel mellette.

– Te ide jársz? – szakadt ki belőlem a kérdés.

Nevetni kezdett.

– Úgy nézek én ki, mint egy gimis? – kérdezte lesajnáló pillantással. – Te inkább passzolsz ide, de még sem kérdezem meg, mert van logikám. Tudsz vezetni. Vagyis van jogosítványod – javította ki magát. – Szóval elmúltál tizenhét éves. Vagy nem nézek ki többnek?

– Kösz, hogy segítettél – leléptem, mint aki nem hallotta az előző mondatait és az asztal felé vettem az irányt. Elhelyeztem a sütiket az asztalon és tanácstalanul körbe néztem. Katyt nem láttam, és zavarban voltam a sok nálam magasabb pisis miatt. Fülem–farkam behúzva, a legkihaltabb sarokba sétáltam. Ha megtalálom Katyt, akkor végre leléphetek valahová. Csak szólok neki, hogy elmegyek. Százszor hívtam, de nem vette fel. Ilyen zajban nem is csodálom, a gondolataim nem hallom. Neki kezdtem játszani, hogy elüssem az időt, amíg Katy előkerül.

Tíz percig fárasztottam magam a Flappy Bird–del. Valaki megállt előttem, én pedig felnéztem.

Egy tizenhat éves srác – a megítélésem szerint – ott állt és bambán vigyorgott rám.

– Jössz táncolni? – kérdezte a mellkasomat. – Matt vagyok, még nem láttalak a folyosón.

Még mindig a mellkasom bámulta.

– Nos, Matt – szólaltam meg. – Először is, a szemem itt van és nem itt – mutattam a mellkasomra, majd a szememre. – Másodszor pedig, nem nem táncolok veled. Harmadszor pedig, nem is ide járok.

Matt a füléig vörösödött és zavarában eloldalgott. Ismét visszatértem Flappy Bird–özni.

– Kegyetlen, és jégszívű – ült mellém az ajtós srác. Vetettem rá egy oldalpillantást. Néhány centire volt tőlem, éreztem a testéből áradó meleget. Az illata hatására görcsbe rándult a gyomrom. Jóképű srác volt.

– Ashton vagyok. Nem láttalak a folyosón, de azért jössz táncolni?

Elnyomtam a mosolyom, és folytattam a játékot.

– Olivia vagyok, és nem, nem táncolok. Nagyon figyelmetlen vagyok, még véletlenül rá lépek a lábadra. Különben is azt hiszem, hogy csúnya dolog ellopni mástól a flörtölő szövegét. Vedd a fáradságot, és találj ki magadnak.

Mielőtt észbe kaphattam volna, kimondtam. Zavartan folytattam a játékot.

– Hm. Igazad van, Olivia – válaszolta és megdörzsölte az arcát. – Mi baj?

Valószínűleg nem is vettem észre, hogy fintorgok a nevem hallatán.

– Nem igazán kedvelem a nevem – válaszoltam. – Olivia. Olivia. OLIVIA.

– Nekem tetszik – mosolygott.

– Mondd ki százszor és nem fog – válaszoltam meggyőződve arról, hogy szeret köntörfalazni.

– Egyszerűen nem mondhattad volna, hogy köszi? – Képtelen elhinni, hogy mennyire egy passzív ember vagyok. – Ne mondd meg, hogy mit gondoljak.

– Tudod, szólíthatsz Livie–nek is, nem kell a teljes nevemen szólítanod – jegyeztem meg.

– Nekem ez nem tetszik. Maradjunk a Liv–ben.

– Senki sem szólít így – értetlenkedtem.

– Ez a szép benne – válaszolta hátra dőlve a székében. Ismét meghaltam a harmadik szárnycsapásnál, így lezártam a telefonom a zsebembe dugtam. Katynek nyoma sem volt. Se üzenet, se hívás.

– Jönnek – szólalt meg Ashton. Furcsán meredtem rá. Kik? Mi van?

Azonban hamarosan választ kaptam. Chad Stone, érkezett zsebre dugott kézzel. Nem volt kérdés, hogy mit keres itt.

– Hol hagytad az én kedvenc unokatesóm? – érdeklődött pimasz vigyorral.

– Ő nem lóg be ilyen bulikba – válaszoltam gúnyos mosollyal. Jenna egyik idegesítő unokatestvérét tisztelhettem.

Chad viszonozta a mosolyom és közelebb lépett hozzám. Az arcomba hajolt. Viszketett a tenyerem, hogy hátrébb toljam, de nyugalmat erőltetve magamra csak álltam a pillantását.

– Livie, te is itt vagy – pislogott ártatlanul.

– Nekem van húgom – nevettem szembe. – Egyke vagy nemde? Nem gáz itt szórakozni?

Chad arcáról lefagyott a mosoly.

– Hülye ribanc – vetette oda komoran. – Legszívesebben most...

– Elmennél? – szólalt meg Ash. A hangja egyszerre volt fenyegetés és ajánlat.

– Te meg ki a fasz vagy? – rebbent Chad pillantása Ashton felé. – Több, vagy mint tizennyolc. Livie a kis barátod egy pedofil. Apukának kell, szólítsd, hogy megdugjon?

Ashton felém pillantott.

– Nehogy megüsd – rémültem meg, Ash vigyorát látva.

Chad ijedten Ashtonra pillantott, de megacélozta magát.

– Megütni? – nevetett fel Ashton. – Liv, nem ütök meg egy gyereket.

Chad láthatóan felkapta a vizet a gyerek megnevezésen, de nem volt esélye hogy ezt közölje vele, mert Ashton felállt. Chad hátraugrott és védekezően maga elé tartotta a kezét. Mulatatott a jelenet, így nem vettem észre, hogy Ashton felém nyújtja a kezét.  Vigyorogva fogadtam el. Kivezetett a teremből,a kezem elengedte. 

– Gyere erre – suttogta. – A tetőn nyugtod lesz.

– Rendben van.

Nem vallott rám, hogy eltűnök egy pasi társaságában, amikor a húgomra kellene vigyáznom, de Ashton mellett kellemes bizsergés futott végig rajtam. Követtem a lépcsőn, nagy figyelmet fordítottam arra, hogy ne essek orra. Amikor az ajtóhoz értünk Ash könnyedén kitárta. Előre engedett a sötétségbe, bizonytalanul torpantam meg. Ash belém ütközött, idegesen léptem oldalra, de attól tartottam, hogy bármikor lezuhanhatok.

– Nyugalom – suttogta Ashton. – Megyek előre.

Ash tett két lépést, én azonban hozzászokva a sötéthez észrevettem két ember, amint elmélyülten csókolózik. Ashton megfogta a kezem, azt hitte, hogy félek a magasban.

– Gyere – fonta ujjait az alkaromra.

A pár észrevett minket így sietve kerültek ki minket. Amint közelebb értek, a meglepettségtől elnémultam.

– Livie? – nyögött fel a lány.

– Katy? – pislogtam szaporán.

– Mit keresel itt? – szegezte nekem a kérdést. 

Ashtont észre sem vette.

– Te mit keresel itt? – A srácra pillantottam. – Mars le! Mindketten.

– Livie, ugy-e nem szólsz Debbienek? – fogta könyörgőre Katy.

– Húzzatok már le – csattantam fel. Bocsánatkérően biccentettem Ashtonnak és elkormányoztam Katyt a srác mellől. Szidtam, de nem azért mert felhúzott ide. Hanem azért, mert ott kellett hagynom Ashtont. 

A srác értetlenül meredt utánunk, Katynek pedig elszállt a kedve, hogy Katy legyen. Elhagytuk a bulit, köszönés nélkül. Beparancsoltam Katyt a kocsiba és az autónak dőltem. Nem voltam kiakadva Katy miatt, de azért nagyon jó érzéssel töltött el, hogy kicsit terrorizálhatom.

– Még mielőtt elhajtanál, mint egy őrült legalább a teljes neved mondd meg – jelent meg Ash zsebre dugott kézzel.

– Olivia Dufall – nyomtam el egy mosolyt. – Legyen szép napod!

Beültem és szigorúságot erőltetve magamra beindítottam a kocsit.

– Ő sem mondja el? – kérdezte vékony hangon Katy. 

– Nem hinném, mert nem érdekli. Téged kerestünk csak.

Katy szótlanul bámult ki az ablakon. Halkan kifújtam a levegőt. Vajon mit akar Ash?