Little Bay

Ha szeretnétek egy kimaradt részt, akkor kérlek tudassátok velem megjegyzés formájában :) A véleményetek is várom. Kövessétek a csoportot, hogy ne maradjatok le a frissítésekről és a következő blogok nyitásáról sem!

Jó olvasást!

Apu kirobbanó örömmel várt minket. Akit nem nevezünk a nevén, apa és Lucas között állt, az arcán azzal megfejthetetlen pszichológus mosollyal. Önkéntelenül is Ash keze után nyúltam. Nem rántotta el, hanem megszorította, de nem volt különösebben biztató.  Felvette a szerepét, ha tetszett, ha nem.

– Olivia – apám az ölelésébe vont, elszakítva Ash–től. Sarah* egy bizalmaskodó mosollyal fűszerezett ölelésbe vonta a tanácstalan Asht . Lucas barna szemeibe gúnyos fény gyúlt. Feszélyezett a közelsége valahányszor találkoztunk. Mindig kerültem, és tisztában is volt vele, hogy ki nem állhatom, és épp ezért mindenhová követett. Apám és Ash kezet fogtak és megvolt a nagy és mindent eldöntő apai vej vizsgálat. Apu vállon veregette és az utazásról kérdezte. Lucas elém lépett, és egy hugicám üdvözléssel átkarolta a nyakam. Fél karral vállon veregettem és elléptem mellőle.

Ashton szenvtelen mosollyal figyelte a jelenetet.

– Anyád azt mondta, hogy már elég régóta elindultatok – karolt át apu melegen. – Mi tartott ennyi ideig?

– Eltévedtem – hazudtam könnyedén, és beléptem a házba. Apuról tudni kell, hogy nem lehet lerázni, bármennyire is jó vagy a lerázásban. Így hát menekültem a konyhába, nem törődve azzal, hogy milyen érzéseket ébreszt bennem ez az egész házba való visszatérés.

– Eltévedtél, szívem? – kérdezte meglepetten, már megint a sarkamban volt. – Itt laktál tízéves korodig. És egészen tizennégy éves korodig tartottad a szülőlátogatást. Tény, hogy egyre ritkábban jöttél...

Ashton hátrapillantott a válla felett.

– Attól még nem emlékszem mindenre, és mint mondtad ritkábban jöttem – sóhajtottam. – Plusz, anyu nem hagyta, hogy nyolcvannál többel hajtsak, szóval igazán örülök, hogy még éjfél előtt ideértem. Le szeretnék menni Ash–sel a partra sétálni. Ha nem zavar benneteket.

Bájosan mosolyogtam. Már elegem volt a hétvégéből és még csak öt perce voltam itt.

– Persze, persze – bólogatott apám. – Gyertek a csomagokkal, tegyétek le a szobába. Utána mehettek is.

Ashton mellém lépett, csendben követtük fel a lépcsőn aput. A lépcsők nyikorogtak a súlyunk alatt, elnyomva apu beszédét.

– Miért nem mondtad meg, hogy mi történt? – kérdezte alig hallhatóan Ashton. – Lehet komoly bajod is. Agyrázkódás...

– Nem hiszem. Különben is, nem akarom, hogy az a hárpia engem pátyolgasson – pillantottam Sarah–ra, aki Lucas–szal beszélgetett a konyha asztalnál. Lucas felpillantott rám, én pedig hálás voltam, hogy felértem az emeletre, ahol eltűnhettem a szeme elől. Katy–vel nagyon is találtak.

– Olivia, a régi szobádban ágyazott meg Sarah – vetette oda könnyedén apu, de az erő elhagyta a lábam. A mondat hallatán kiszökött a tüdőmből a levegő.  Azt hittem, hogy nem tudom megtenni a lépéseket a szobámig.

Amint apám kitárta előttünk az ajtót, megrohantak az emlékek. Keserűen pillantottam a falon levő rajzokra, amit még kiskoromba kapartam fel. Nem tudtam, hogy boldog legyek, amiért meghagyták nekem, vagy sem.

Apu semmit sem vett észre a bennem lezajló eseményekből. Fáradhatatlanul csacsogott az új ágyról, ami mellékesen egy kétszemélyes franciaágy volt–, és a többi új változtatásról. A szobám mégis fájdalmasan hasonlított a régire. A torkomba gombóc keletkezett.

– Lucasé a partra néző szoba, itt veletek szemben. A többi szoba felújítás alatt áll, szóval mindketten itt alusztok. A mi szobánk a földszinten van...

– A régi hálószobátok anyával – Vád volt, nem megállapítás.

Apám zavarba jött, a zsebébe dugta a kezét és kinézett az ablakon.

– Igen – préselte ki magából végül.

A viselkedése annyira felbosszantott, hogy alig kaptam levegőt. Ashton mögém lépett, éreztem, hogy kényelmetlen neki ez a szituáció.

– Legalább még az ágy ugyanaz? – kérdeztem megvetően. – Jó érzés lefeküdni oda?

Apám arca elsötétült, hátat fordított.

– Magatokra hagylak – motyogta Ashtonnak és kilépett, becsukva maga mögött az ajtót.

A földhöz vágtam a bőröndöm és tehetetlenségemben a falnak estem.

– Miért? Miért? – püföltem a falat. – Rohadt Sarah!

Ashton megragadta a derekam és elhúzott a faltól, még mielőtt kárt tehettem volna magamban. Szerencsétlen Asht gyomron vágtam, és sikerült megkarmolnom a felkarját.

– Liv, hagyd abba – parancsolt rám. – Nyugodj meg. Mély levegő és higgadj le.

Annyira szerettem volna zokogni, hogy képtelen voltam rá. Hiányzott Ash, hiányzott a régi életem és hiányoztak a normális hétköznapok. Kibontakoztam Ashton laza öleléséből és az ágyra ültem. Mély levegőket vettem, de nem azért, hogy megnyugodjak, hanem azért, hogy megszabaduljak Ash mámorító illatától. Nem lesz ez így jó. Nagyon nem.

Mellém ült, nem érezte, hogy nem szeretném, hogy a közelemben legyen. Fogalma sem volt arról, hogy belehalok.

Utálom Sarah–t. Utálom Lucast, és utálom, hogy itt kell lennem. A régi életem felszakította a sebeim és nem voltam olyan lelkiállapotban, hogy elviseljek bármilyen megpróbáltatást. A keserű düh ellepte az agyam és nem tudtam visszatérni. Valahol megragadtam a tizenkét évvel ezelőtti életemnél. A veszekedések, a könnynek és az elárulás érzése. Ökölbe szorult a kezem és ismét kedvem támadt neki menni a falnak. Mielőtt felállhattam volna, Ashton durván az ágyra nyomott. Elszánt mogyorószínű szemeit az enyémbe fúrta.

– Felejtsd el. Innen nem moccansz, egészen addig, amíg meg nem nyugodsz– rám nehezedett, belepréselve a matracba. – Sajnálom, ha fájdalmat okozok, de nem hagysz más lehetőséget.

– Perverz  – nyögtem elfúló hangon. Arra játszottam, hogy addig provokálom, amíg faképnél nem hagy. – Remélem, hogy Penny nem ilyen hirtelenharagú dühmániás, mint én – vágtam a képébe. – Vagy úgy barátságból is rámásztál?

Ha azt hittem, hogy megsértődik és ott hagy, akkor tévedtem. Az arcomba hajolt és nagyon nem fair módon csókot nyomott az arcélemre. A testem ösztönösen reagált rá, elárulta az agyam. A vágy végig dübörgött az ereimen, az ajkaim bizseregtek. Ashton pofátlan módon bámulta az ajkaim és fölém hajolt.

Penny. Szakítás. Nem engem választott – futott át az agyamon, de ezek ellenére is elnyílt az ajkam és vártam arra a csókra.

Csak nem érkezett meg.

Kitárult az ajtó, Ashton pedig ösztönösen elrebbent mellőlem. Mozdulatlanul feküdtem az ágyon, teljen lefagytam, a testem pedig ellenszegült a parancsoknak. Istenem, itt vártam a csókra, és kurvára le sem tagadhatom. Valószínűleg Ashton nagyon jól szórakozik velem, és amint vége a hétvégének szarik rám.

– Olivia, még mindig vegánkodsz? – érdeklődött Lucas a nyitott ajtóban állva. – Anya kérdezi... De szólok, hogy dugni készültök, és később visszajövök.

Mindezek ellenére az ajtóban állt és vigyorogva figyelt. Felkönyököltem és Ash hátának dőltem.

– Igen, még mindig vegetáriánus vagyok, mintha változott volna az elmúlt években – morogtam, és Ash mellé kászálódtam. Lucas, pedig még mindig nem akart elhúzni.

– Mondd milyen érzés újra itthon lenni? – kérdezte pimasz vigyorral. – Otthonos kis szoba lett, nem?

Számolj el tízig. Tízig.

Lehunytam a szemem és elszámoltam kettőig, és nagyon közel álltam, hogy felpattanjak és Lucas kezére csapjam, azt a rohadt új duplazáras ajtót. Mintha Ashton érezte volna, hogy mire készülök hozzám hajolt és hosszasan megcsókolt. Az ujjaim a hajába túrtak, Ash keze pedig a derekamra csúszott. És Lucas–ról azon nyomban megfeledkeztem. Amikor észhez tértem, akkor elhajoltam Ashtől.

– Lemegyek Lucas–szal, és lent megvárlak – mondta a szemembe nézve. – Kimegyünk a partra, ahogy szeretnéd.

Bólintottam egy aprót, és felnéztem a mostohabátyámra. Viszolyogva lökte el magát az ajtótól, Ashton nagyszerűen elüldözte, de milyen áron?

– Megyek utána – sóhajtotta. – Sajnálom, spontán ötlet volt.

– Khm, nos, előre szólj, mert ... – mert összeomlok, te balfék. – apám nem biztos, hogy örülni fog, ha előtte csinálod.

Ashton ajka mosolyra húzódott.

– Ha még együtt lennénk, akkor ez lett volna a századik csókod – jegyezte meg. – Nem érdekelne, hogy Lucas mit mondd, hidd el. Valószínűleg nem lenyugtatási gyakorlaton kapott volna bennünket.

Elnyílt a szám megrökönyödöttségembe, de összeszedtem magam. Kisöpörtem a kompromittáló jeleneteket a fejemből.

– Épp ez az. Nem vagyunk együtt. Szóval szorítkozzunk az ölelésre és az összekulcsolt kezekre – mondtam minden érzelemtől mentes hangon.

– Liv... – ráncolta a homlokát Ashton. – Ne legyél ennyire elutasító. Nem nagyon tiltakoztál a csók ellen sem.

–   Igen, te seggfej, mert szeretlek – csattantam fel.

Ashton pislogás nélkül meredt rám.

– Szeretsz? – kérdezte elfúló hanggal. – Nem úgy viselkedtél.

A plafonra emeltem a tekintetem.

– Szeretlek, de nem felejtem el, hogy kit választottál.

– Nem választottam – ellenkezett. – Te adtad fel.

– Elhagytam a hajót még mielőtt elsüllyedt volna – jegyeztem meg keserűen.

Ashton felállt és magamra hagyott. Próbáltam erőt meríteni a szobámból, hogy végre lemenjek, de nem sikerült. Ehelyett lezuhanyoztam és átöltöztem.

A gyomrom liftezett, ahogy lesétáltam a lépcsőn. Sarah a két sráccal társalgott, Ashton udvariasan válaszolt neki.

– Mennyi ideje vagytok együtt? – kérdezte negédesen Sarah Ashtontól. – Igazán aranyosak vagytok együtt.

Ashton megköszörülte a torkát, beletűrt a karamellaszínű hajába.

– Lassan másfél éve – válaszolta egy álmosoly kíséretében.

– Nocsak – jegyezte meg Lucas, amikor észrevett a lépcsőn. – Átvedlettél a partra hugicám?

Ashton felém nézett és elöntötte a megkönnyebbülés a közeledtemre. Kényszerítettem magam, hogy mosolyogva Ashton mellé lépjek és nekidőljek. Ashton átkarolta a derekam, de ülve maradt. A bénán lógó kezemet Ashton vállára tettem és átkulcsoltam.

– Apu? – kérdeztem Lucas–tól, mert képtelen voltam ahhoz a nőszemélyhez szólni. De mégis azt hitte, hogy tőle kérdezem, mert ő válaszolt.

– Patrick a kertben van – válaszolta. – Épp grillezi a húsokat.

Valószínűleg tikkelni kezdtem, mert Sarah hozzátette, hogy nekem zöldséget grillez.

– Nagyszerű – sóhajtottam. – Mehetünk Ash?

– Azonnal, csak elmegyek a mosdóba – engedte el a derekam.

Lucas felpattant kapva az alkalmon.

– Megmutatom, merre van, épp a szobám felé tartok.

Ashton bólintott, én pedig vetettem rá egy kétségbeesett pillantást, még mielőtt felállt volna. Esetlenül Ashton székére ereszkedtem, és a konyhára meredtem. Sarah csendben mosogatott, nekem háttal állt. A fekete haja a háta közepéig ért, nem volt belőve, ahogy szokott. Az alakja sem volt a régi, kicsit meghízott, de nem annyira, hogy kövérnek lehessen nevezni. Még mindig bomba alakja volt, keserűen gondoltam anyám alakjára. Hasonlított Sarah–hoz, nagyon is. Egy fiatalabb, és kedvesebb kiadás Debbie Dufallból. Mintha megérezte volna, hátrafordult.

– Felemészt a düh – jegyezte meg könnyedén. – Magadnak ártasz vele. 

Kifejezéstelenül meredtem rá.

– Olivia, nem vagyok vak. Látom, hogy most is dühös vagy. Apád szerint dührohamaid vannak.

– Járok terapeutához – mondtam. – Nagyszerűen megvagyok, köszönöm az aggodalmad.

Sarah vesébe látó pillantást vetett rám.

– Nem vagy jól. Hiába vagy jó színész, attól még ott van benned. Nem fáradtál bele abba, hogy úgy tegyél, hogy minden rendben? Csak ülni és várni, hogy végre haza érhess, hogy kiadd magadból? Sírni, összegömbölyödni az ágyadon és a takaró alá bújni?

A kezem ökölbe szorult, de az asztalra fektettem őket és elengedtem őket.

– Csak a gyenge emberek sírnak – mondtam könnyednek szánt hangon, azonban tele volt undorral. 

Sarah megvonta a vállát.

– Látszik, hogy Patrick az apád. Elhagyott, és ez nincs a rendjén, Liv. Mikor lépsz a gyászkövetkező szakaszába? Megragadtál a tagadás szakaszában, és még 4 szakasz hátra van.

– Nem gyászolok semmit – mosolyogtam. – Köszönöm, az ingyen terápiát.

Felálltam és nagy lépésekben átszeltem a konyhát.

Ashton épp akkor sietett le a lépcsőn, kis híján belém botlott. Épp telefonált.

– Igen, holnap. Kilenckor. – Nevetés. – Nem gond, persze. Jó éjt, mennem kell.

Luke az, futott át az agyamon. Úristen ez a négy idióta itt fog koncertezni a parton.

– Luke volt? – kérdeztem mellékesen.

Ashton felpillantott a telefonjából.

– Jaj, igen – széles mosoly. – Na, mehetünk?

Ashton épp lezárta a telefonját, és egy pillanatra láttam, a hívás listáját mielőtt elsötétült volna a képernyő. 

Nem Luke volt az.