Nyáravató

Nagyon köszönöm a sok megjegyzést. Látom felmerült bennetek, hogy szívesen látnátok egy második évadot, de nem hinném, hogy ez megvalósulhatna. A történet már túl elnyúlt, valójában húsz részre terveztem, de kinyújtottam ötvenig, mert nem tudok megválni az akuális irományaimtól. Szeretném lezárni Ashton és Liv történetét, bármennyire is nem akarom. Köszönöm, maradjatok továbbra is itt, mert nem hagylak új olvasni valók nélkül. Jó olvasást! A megjegyzéseket szívesen várom.

Az egész napom merő iszonyatnak indult. A vacsora hivatalosan is katasztrofálisnak lett nyilvánítva. A szobámba zárkóztam, és nem voltam hajlandó kijönni. Kerülgetett a sírás, de a tehetetlen dühöm elnyomta a kedvemet. Megpróbáltam győzködni magam, hogy jól döntöttem, de nem voltam benne biztos.

A rögtönzött lánykérés nem sült el jól, még távolról sem. Az egész családom úgy bámult rám, mintha most döntenék Ashton életéről. Sőt még Ashton is úgy nézett rám. Elgondolkodtam azon, hogy mitől lenne más, ha igent mondanék. Nem tudtam kinyögni egy szót sem, így az egész már szánalomra méltó volt. Ott álltam és bámultam Ashtont.

Mondj igent, sürgettem magam. Ha nem is lesz jobb, azért mégis csak megtettél mindent, ami tőled telt nem? Ashton maga alatt lesz. Talán még vissza is esik a depressziójába. A gondolat nem hagyott nyugodni. Nem akarom ezt tenni vele, de tényleg jobb lesz, ha nem azért mondok igent, mert szeretem?

Eldöntöttem, hogy képes vagyok arra, hogy igent mondjak.

Az ajtó kitárult, majd csukódott is. Apu és Sarah összenéztek.

– Khm...gyerekek várunk valakit? – kérdezte apu ránk nézve.

– Tudtommal csak Ash barátait – válaszolta Lucas. – De még csak két óra múlva.

Ekkor megvillant egy vörös hajzuhatag és már ott is termett a betolakodó.

– Hellooooo! – lépett be Penny vidáman.

A gombóc azonnal a torkomban termett. Megpróbáltam szaporán kipislogni a nem kívánatos személyt, de nem sokra mentem vele. Idegesen Ashtonra pillantottam, de csak a telefon kijelzőjét láttam.

"Édesem, meglepetés. Xx "

Jó meglepetés, mondhatom.

Penny ránk nézett és úgy tett, mintha nem tudta volna, hogy mi zajlik épp. Zavartalanul belépett és bemutatkozott a családomnak. Ashton visszacsusszant a székére és az asztalra fektette a kis dobozt. Rám nézett.

– Liv – nyúlt a kezem után.

– Ne érj hozzám! – csattantam fel, mindenki minket figyelt. – Ne tégy, úgy mintha én lennék megint a hibás. Cseszd meg a gyűrűdet.

– Liv – nyüszítette sápadtan Sarah. Majdnem kiájult az asztal mellől, pedig neki igazán mindegy volt, hogy mit mondok.

– Ne szólj bele – köptem oda ahol épp ült. – Ashton, ha még nem jöttél volna rá ez egy rohadt nem. Komolyan végeztem.

Ashton olyan nyomorultul nézett vissza rám, hogy még dühösebb lettem. Még mielőtt megráncigáltam volna Pennyt, sietve elhagytam az asztalt.

– Uhh, valamit megzavartam? – kérdezte Penny. A hangjában ott csengett a diadal.

Talán az emeletig jutottam, amikor Ash utolért. Megragadta a kezem és visszahúzott.

– Liv – a nevem egyszerre volt könyörgés és szitok.

– NE. ÉRJ. HOZZÁM. Világos? – Kirántottam a kezem és sarkon fordultam.

Meglepett volna, ha Ashton az életbe egyszer azt teszi, amit mondok neki. Utánam kapott és szorosan az alkaromra fonta az ujjait.

– Mégis mit képzeltél Ashton? A családom előtt majd szégyenembe igent mondok? Te még mindig azért csinálod, mert szeretsz, vagy, mert aggódsz, hogy elveszítesz?

– Szeretlek, de miért olyan nehéz veled? – a hangja kemény volt. – Miért olyan nehéz azt mondani, hogy igen? Négy betű...

– Miért nem érted, hogy nem rám van szükséged? – csóváltam a fejem.

– Rád van szükségem – ellenkezett.

– Igen? Akkor mit keres lent az a riba...

– Liv!

– Akkor minek nevezzem? – morogtam. – Lényegtelen. Mit keres itt?

Ashton furcsán nézett rám.

– Meghívtam, ezelőtt pár hete. Te is tudtad.

– Azóta egyszer szakítottunk miatta, nem érezted szükségét annak, hogy szólj neki? Vagy neked ez így megfelel? Azt el tudtad dönteni, hogy megkérd a kezem, de hogy elmondd, hogy tegnap ő hívott, azt nem. Ide hívod, pedig tudod, hogy kikészülök a gondolattól is, hogy miért akar itt lenni, amikor tudja, hogy megfojtanám. Eljön, mert esélyt és lehetőséget adsz neki.

– Honnan tudod, hogy ő hívott? – Ashton komoran nézett rám.

– Lassan tette le a telefont és ott lóbáltad előttem. Kétszer is a szemembe hazudtál miatta Ashton. Igent akartam mondani. De jött és már nem, nem akarok.

Megpróbáltam kiszabadulni a szorításából, de nem engedett.

– Engedj el!

– Olivia a francba is! Kikészítesz, nem, nem mész sehová, amíg meg nem beszéltük. Mindig elrohansz, mint egy gyerek.

– Itt nem én vagyok a gyerek – vágtam a fejéhez. – Betegesen félsz attól, hogy egyedül maradsz.

Megrántotta a kezem. A szívem a torkomban dobogott. Ashton olyan zavarba ejtően viselkedett.

– Hagyd abba – szólt rám rekedten.

– Nem te hagyd abba – reccsentem rá. – Fáj.

Lucas jelent meg Ashton mögött, és a vállára tette a kezét.

– Haver, a húgom megkért arra, hogy engedd el – rám nézett, én pedig bólintottam. – Nyugodjatok le mindketten.

Ashton elengedte a karom, a keze nyoma ott piroslott. Megdörzsöltem, hogy a vér ismét áramlani kezdjen. Ashton lassan kifújta a levegőt.

– A többiek tízkor jönnek – vetette oda Lucasnak, és letrappolt a lépcsőn. Pár másodperccel később csapódott az ajtó, cipőkopogás kíséretében. Az arcom rándult egyet, amikor a folyosó ablakán láttam, ahogy Penny Ashton után siet.

Becsörtettem a szobámba, Lucas szorosan a nyomomba volt. Az ágyra vetettem magam. Az arcomra szorítottam a párnám és sikítani kezdtem.

– Abbahagyod? – állt meg a tükör előtt Lucas. Elhajítottam a párnát és felnyögtem.

– Húzz el Lucas! – nyöszörögtem. – Nincs kedvem hozzád. Se senkihez. Húzz ki.

Lucas felemelte az egyik szempillaspirálom és elmélyülten tanulmányozta. Nem moccant.

– Hugicám... – sóhajtotta.

– Ne hugicázz – csattantam fel.

– Elfojtott indulat? – biccentette oldalra a fejét, ahogy rám nézett. – Anyu azt mondaná, hogy mondd el mi bánt. Mi bánt Liv?

Gyilkos tekintettel meredtem Lucasra. Ez hülye, vagy csak tényleg csinálja?

– Szerinted? – kérdeztem vissza idegesen. – Épp szakítottam Ash–sel, aki épp elhúzott azzal a ... csajjal.

Lucas visszadobta a szempillaspirálom.

– Liv, már szakítottatok.

– Mi van?

– Ashton elmondta.

– Ilyen jóba vagytok? Akkor miért nem mész pátyolgatni a lelkét és esetleg a legjobb barátját? – A hangomból csöpögött a gúny és a megvetés.

– Azért mert nem találom igazságosnak, azt, amit csinál.

Pislogni kezdtem, mint akinek szempilla került a szaruhártyájára.

– De nem jelenti azt, hogy egyetértek azzal, hogy kikosaraztad. Jó srác, és nem ezt érdemli.

Felültem, támadásra készen.

– Miért, én igen?

– Liv, nem tudom, hogy mit érdemelsz. Döntsd el magad. – Sarkon fordult és kilépett az ajtón. – Oh, és ne felejtsd el, hogy tízkor itt vannak a barátai. Ő meg nincs sehol, szóval valakinek el kell rendeznie a mini koncertet. Hm, és azt hiszem pont te vagy az a valaki.

Becsukta maga mögött és ott hagyott a nyomorúságomba. Megérdemlem, de komolyan.

Fél tízkor kivánszorogtam a partra, a móló alatt egy fa emelvény állt. Wendy foglalatoskodott a sörhordóknál, épp elmélyülten magyarázott két srácnak, akik valószínűleg felügyelik, nehogy meglékeljék a hordókat. Amikor odaértem még nyomorultabbul éreztem magam. Wendy feltartotta a kezét.

– Egy pillanat – motyogta még mindig háttal állva.

– Olive – derült fel az egyik srác arca. Hosszasan bámultam rá, míg le nem esett, hogy ki is az.

– Sean.

Wendy megpördült és elvisította magát.

– Anyám, de dögös vagy! Bakker tiszta bombázó vagy – megfordult. – Ugye James? Elképesztő!

Amíg Wendy kiszorította belőlem a szuszt, Jamesre pillantottam. Létezik, hogy ő legyen Wendy öccse? Az a kissrác, aki folyamatosan a parton lógott kincset keresve. Öregnek éreztem magam mellette.

– Olyan klassz lesz – ujjongott tovább Wendy. Idegesítően hasonlított Pennyre, ezért hátrább léptem. – Igazán híresek a környéken a srácok. Olyan sok ember fog eljönni. Az év partija lesz! Erről fognak beszélni az emberek. Wendy Hill nyáravató bulijáról.

– Ühüm – feleltem a telefonom szuggerálva hátha Luke végre felhív, nehogy eltévedjenek. Azonban a képernyő sötét volt.

– Oh és hallottam, hogy megkérték a kezed! – Wendy megragadta a jobb kézfejem. – Hol a gyűrű?

Még mielőtt kiböktem volna, hogy sehol, megcsörrent a telefonom.

– Oh, Luke hív. Fel kell vennem – bocsánatkérő, mézes mázas mosolyt villantottam Wendyre aki értetlenül állt ott. – A banda egyik tagja – tettem hozzá, mire izgatottan bólintott.

Intettem és felvettem a telefont.

– Igen Lucas? – kérdeztem öles léptekkel távolodva. Hátrapillantottam, hogy hallótávolságon kívül kerültem–e. – Mi van? Gáz van otthon?

Lucas felnevetett.

– Ha tudnád! Anyu totálisan kiborult, amiért nem mondtál igent, de leginkább apádért – elhallgatott. – Szerinte teljesen normális, hogy ennyi feszültség van benned. A szemére vetette, hogy beszélgetnie kellett volna veled, de azzal védekezett, hogy Dufallok nem érzelgősek. Kicsi Liv, azt hiszem, hogy igaza van, de mégis csak áll a bál. Nem voltam népszerű azzal a véleményemmel, hogy egy dugás Ash–sel és minden helyrejön. Apád konkrétan kirakott a házból, szóval merre vagy?

Megdörzsöltem az arcom, és felpillantottam. Wendy megindult felém.

– Oh, cseszd meg – motyogtam, amint Wendy pár lépésnyire megállt tőlem. Érdeklődve figyelt. Zavaromban a homokot kezdtem rugdosni.

– Merre vannak? – suttogta Wendy izgatottságtól csillogó szemmel.

– Merre vagy? – ismételtem meg Wendy kérdését, hogy végre leszálljon rólam.

– A ház előtt, de mintha mondtam volna – értetlenkedett Lucas.

– Oké, oda megyek, nehogy eltévedj – mondtam Wendyre mosolyogva.

– Liv, te be vagy szívva? – Lucas megállás nélkül kérdezősködött a telefonban.

– Nem – vágtam rá, hogy elhallgasson, mire Wendy pedig ráncolni kezdte a homlokát. – Figyelj, megyek és találkozunk. – eltartottam a telefont a fülemtől. – Wendy mikor kezdődik?

– Tizenegy, de gyertek, hamarabb a sör hamar elfogy – magyarázta. – De kérd meg James–t, hogy adjon neked és a srácoknak turp–öt.*

Bólintottam és egy bágyadt intést követően elindultam felfele a parton.

– Mondhattad volna, hogy az a minden lében kanál csajt akarod lerázni – vihogott Lucas. – Akkor jössz? A fiúbandád épp engem zaklat, hogy merre kell menni.

– Felhívom Luke–ot – sóhajtottam. – Találkozunk a ház előtt, két perc és ott vagyok.

Lucas szó nélkül letette a telefont.

A sötét kereszteződésnél vártuk, hogy befussanak a srácok. Az útpadkán ültünk és hallgattuk a tenger morajlását. Nem sokat beszélgettünk, és ez jól volt így. Nem kedveltem Lucast, és alig vártam, hogy végre haza térjek.

Jelzett a telefonom. Előhúztam és megnyitottam az üzeneteim. Fogadni mertem volna, hogy Michael üzent, hogy eltévedtek. Azonban Katy neve díszelgett a feladó után.

"Remélem életed legrosszabb hétvégéje lesz ez xx" legszívesebben elhajítottam volna. Lucas a képernyő felé pillantott, így sietve kitöröltem. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy mondani akar valamit, de nem tette. Az úton feltűnt két pár fényszóró, megvakítva minket. Felegyenesedtem és a felhőtlen égre bámultam, hogy eltűnjön a szemhéjamról az ugráló fény. A mini furgon lelassított mellettünk, Luke vigyorogva hajolt ki.

– Merre vigyünk benneteket? – amerikai akcentussal beszélt és közben úgy vigyorgott mintha tényleg vicces lenne. – Oh, a kicsi lány és a kicsi fiú néma, skacok húzzunk! Koncertre vagyunk hivatalosak Little Bay–be!

Calum kihajolt az ablakon és torkaszakadtából üvölteni kezdett.

– Ez egy komoly banda – vigyorgott gúnyosan mögöttem Lucas.

Metsző pillantást vetettem rá és visszafordultam Luke–hoz, aki épp beletaposott a gázba és elindultak.

– Lucas! – csattantam fel.

– Mi van? – szólalt meg egyszerre Luke és a mögöttem álló Lucas.

– A seggfejebbik – morogtam, de szerencsére Luke a visszatolatással volt elfoglalva.

Amikor ismételten mellénk értek Michael kinyitotta az ajtót, hogy beszállhassunk. Hálásan huppantam le Michael gitárja mellé. Lucas fintorogva mászott be, ő Luke mellé kényszerült az anyós ülésre. A mini buszban sör és mentol szag keveredett. Ahogy elnéztem Calum miatt volt sörszag. Ijedten Luke felé pillantottam. Luke a visszapillantó tükörből figyelt, elmosolyodott.

– Nem, nem ittam – nyugtatott meg.

Visszafordultam Michael–höz.

– Calum miért ázik el koncert előtt? – érdeklődtem.

Michael közelebb hajolt, hogy a fülembe súghassa:

– Lámpalázas.

Nevetni kezdtem, mire Calum felém fordult.

– Mi olyan vicces? – érdeklődött miután meghúzta a sört. – Oh, tutira az eljegyzéstől zsongtál be.

Nyomban lefagyott az arcomról a mosoly. Az ablaknak dőltem és hagytam, hogy Lucas irányítsa a mólóhoz Luke–ot.

Segítettem kipakolni a cuccokat. Legfőbb képp Ash dobszerkóit cipeltem és óvatosan a színpadra fektettem. Üzentem Ashnek, hogy hol várjuk, de nem reagált. Féltizenegykor hívtam, és kezdtem pánikba esni, amiért a hangposta kapcsolt be. Elkeseredettségemben Pennyt is tárcsáztam. Milyen meglepő, szintén hangposta. Szitkozódva pillantottam a gyülekező tömegre.

– Hol van Ash? – lépett mellém Luke.

– Mindjárt jön – hazudtam. – Nem akarsz inni valamit? Tudod a lámpaláz...

Luke elvigyorodott.

– Ez aljas húzás. Ha Calum orra alá dörgölöd tuti, hogy nem áll szóba veled – figyelmeztetett.

Válaszul megvontam a vállam.

– Gyerünk – ugrott le az emelvényről. Követtem és a hordókhoz léptünk. Iszonyatos sor torlódott fel, de mit sem törődve a felháborodott kiáltásokkal odaléptem az épp csapoló James–hez.

– Kaphatunk két turp–öt? – James felnézett. Pillantása Luke–ra siklott. Lassan bólintott, helyet cserélt Sean–nal. Sean miközben csapolt velem csevegett.

– Újra Little Bayben? Visszaköltöztél?

– Nem – válaszoltam. Luke a hátamba fúrta a pillantását, de nem törődtem vele. James visszatért, kezében két műanyag pohárral.

– Tessék – nyújtotta át.

– Köszönöm.

Megfordultam, és búcsút intettem a srácoknak. Átnyújtottam Luke–nak a poharat. Lassan visszasétáltunk a színpadhoz. Lucas és Michael a kábelekkel fáradtak. Ash dob szettje még mindig a tokban állt. Luke lehuppant a színpad szélére. Átfésültem Ash után a tömeget, de nem találtam. Az órámra néztem. Tizenegy múlt öt perce. Leültem Luke mellé és a poharamba bámultam. Beleszagoltam az italba, de kis híján a szagtól becsiccsentettem. Csípte a nyálkahártyám. Fintorogva kapkodtam a sós levegő után, Luke vigyorogva figyelt.

– Tudod, hogy mi ez? – kérdeztem tőle.

– Nem, de egyszerre hajtsd fel – javasolta az italát lötyögtetve.

– Kizárt – horkantottam.

Luke megvonta a vállát és kiitta a poharát. Krákogott, és megtörölte a kézfejével a száját.

– Azt hiszem, hogy összeszerelem a dobot, amíg visszaér Ash – mondta és megpaskolta a térdem. Felállt és a dobhoz sétált. Ismét a tömeget figyeltem Ash után kutatva. Láttam egy villanásnyi vörös hajat, és a gyomrom görcsbe rándult. A tömegből kivált Ash és Penny alakja, a színpad felé siettek. Penny közel állt Ash–hez, a karjuk összeért. Penny nevetve magyarázott valamit, de Ash nem figyelt rá.

Az italra pillantottam majd hátra fordultam Luke–hoz. Szerelte a dobot, és észre sem vette a közeledő Ashtont. Mély levegőt vettem és felhajtottam az italt. Csípett és égetett, mintha magát a poklot nyeltem volna le.

– A pokolba – sziszegtem levegő után kapva.

– Ez az ital neve – szólalt meg Luke. Megfordultam, engem figyelt. A pillantása mögém siklott, a hátamon felállt a szőr. Ashton állt mellettem, pillantásra sem méltatva. Felugrott a színpadra és átvette Luke–tól a munkát. Pennyt kerestem a tömegben, de szerintem tanácsosnak látta eltűnni. Okos kislány. Kissé zsibbadtan sétáltam el a kukáig, hogy megszabaduljak a poharamtól. Amikor visszatértem, a fiúk késznek tűntek. Luke pengetett néhányat, Ash a csuklóit melegítette. Calum és Michael épp nevettek valamin. Ott maradtam a színpad mellett, amikor eljátszottak két feldolgozást. Tömeg torlódott össze a színpad előtt és torkuk szakadtából üvöltötték a Green Day feldolgozást. Luke vigyorogva sétált körbe-körbe. Amikor a színpad sarkához ért rám kacsintott. Ash pedig a kelleténél erősebben dobolt. Luke nevetni kezdett én pedig megcsóváltam a fejem.

Nem sokkal később tartottak egy pár perces szünetet. Michael kért egy palack vizet, én pedig Ashton előtt a padlót figyelve haladtam el, hogy oda adjam. Luke a hajába túrva elém állt, pár lépésnyire Ashtontól.

– Na, mikor lesz az esküvő? – vigyorgott.

Ashton felmordult.

– Hol a gyűrűd? – bökött a kezemre Luke. Nem érezte a közöttünk lengő feszültséget.

Ashton elkezdte játszani a Heartbreakgirl kezdetét, mire a részeg Calum csatlakozott. Michael furcsa pillantást vetett Ashtonra, majd tanácstalanul Luke felé nézett. Luke megvont a vállát és elkezdte játszani. Ideje volt lelépni.

Elvegyültem a tömegben, végül a hordóknál kötöttem ki. Sean vigyorogva nyomott a kezembe egy sört. Fogalmam sincs, hogy hogy a fenébe került Penny mellém. A srácok már nem voltak színpadon, elvesztettem az időérzékem.

– Hol a gyűrűd? – mosolygott kedvesen.

– A francban – mosolyogtam vissza. Félig kiittam a söröm. Ha ez a csaj itt marad mellettem, tuti biztos, hogy részegre iszom magam.

– Oh, megyek, mert vár Beth – intett búcsút.

Habár fogalmam sem volt, hogy ki az a fene Beth hálát adtam neki. Szédelegve egy mellettem álló srác kezébe nyomtam a poharam, és elindultam megkeresni a srácokat. Végül feladtam és a hangszórókból szóló zenére egy régi osztálytársammal, Rebeccával, táncolni kezdtem.

Zsibbadt minden tagom. Úgy éreztem, hogy eltáncoltam a maradék energiám is. Kissé inogva, de felkapaszkodtam a lelátóra. A sós levegő és nedves fa szag töltötte be a levegőt. A lüktető zene és a beszélgetés zsibbasztó foszlányai távolinak tűntek. Minden egyes lépéssel közelebb kerültem a végéhez. Pontosan tudtam merre lépjek. Tudtam, hogy kb. a tízedik deszka már évek óta hiányzik. Kiismertem magam. Míg nem belebotlottam valakibe. Szó szerint. Még színjózanon is elestem volna, nem hogy így. Puhára estem, azonban valaki fájdalmasan felnyögött. Más valaki pedig röhögött.

– Remélem nem édes légyottot zavartam meg – motyogtam, azonban megéreztem az alattam fekvő ember illatát. 

* ausztrál szleng, jelentése tömény ital, vagy likőr