Baráti gesztus

Ez a rész sorban követi a cselekmény szált. Önmagában nem elég hosszú, hogy kitöltsön egy fejezetnyi részt, de a történet szempontjából elmaradhatatlan. Kedden jön a fejezet, addig is várom a megjegyzéseket véleményeket! :) Jó olvasást a pluszhoz :)

Ashton

A napjaim egymásba folytak. Hiába hívtam, Livet nem reagált. Az üzenetváltásunk csak rosszabbá tett mindent. Ha ez már lehetséges volt. 

Calum volt a legnagyobb támaszom. Michael nem szívesen folyt bele, amit értettem. Tőle tudtam meg, hogy Calumot kellett ápolnia Liv–vel, Little Bayben. Haragudtam rá, de elnéztem neki. Nem sok fogalma volt a dolgok menetéről, de ott állt az én pártomon. Egyedül Luke nem volt hajlandó beszélni velem. Nem tudtam semmit kiszedni Michael–ből, hogy mi történt az éjjel, és hát nem szívesen találgattam. Szinte biztos voltam benne, hogy Luke és Liv lefeküdtek. Amikor megkérdeztem Michaelt, olyan képet vágott, mint aki nem hisz a fülének. 

– Lefeküdtek–e? – rám nézett. – Erre vagy kíváncsi? 

Ingerülten bólintottam. 

– Liv dühös volt rám – kezdtem, mire félbe szakított. 

– Még mindig az. 

Legyintettem. 

– Szóval képes lenni bosszúból ezt csinálni. Mindegy, hogy hűséges–e vagy nem. 

Michael kinézett a kávézó ablakán. 

– Nem vagytok együtt Ashton – nézett rám szomorúan. – Nem tehetsz semmit. Liv szeret, és nem fog ez változni a következő hetekben. Liv nem lenne képes erre, még ha utál is. 

A tenyerembe temettem az arcom. Mély levegőt vettem és hagytam, hogy elöntsön a remény. 

– Szedd össze magad haver – javasolta kedvesen. – Van esélyed, csak küzdeni kell. Ne várd a csodát három napon belül. És, hogy tudd, nem nem feküdtek le. Ne hagyd, hogy a képzeleted elragadjon.

A Michael által mondott szavak boldogsággal töltöttek el, hívtam Livet, de nem vette fel. A negyedik hívásra pedig már elérhető sem volt. Így a hirtelen jött magabiztosságommal megkértem Michaelt, hogy szóljon Luke–nak, hogy várom a próbaterembe. 

Little Bay óta nem tettem be oda a lábam, valószínűleg ez is lesz az utolsó alkalom.

– Ashton azt hiszem, hogy túlreagálod – mondta lassan Luke. 

Idegesen meredtem rá. Mégis hogy a francban nem reagáltam volna túl? Az életem kezdett összeomlani, és az egyetlen biztos pont már nem volt ott, hogy segítsen. 

– Luke, azt hiszem, hogy nem reagálom túl – vágtam rá dühösen. – Addig nem volt semmi bajom, amíg nem akartad megdugni. Tudom, hogy nem tehetsz róla, de tudod hol a határ. Nem tudok így a barátod lenni, Luke. Nem megy.

Luke egyszerre látszott dühösnek és megtörtnek. Éreztem, hogy nagyon közel állok ahhoz, hogy kikészüljek. Szakítottunk Liv–vel. Kiléptem a bandából. Mindezt megpróbáltam egyben tartani. Rég éreztem ennyire szarul magam. Jobban mondva szarnak.

– Ashton én nem akarom megdugni – mondta lassan, és látszott, hogy szerette volna elkerülni ezt a beszélegtés – az a te dolgod.

Megforgattam a szemem. Persze, hagyjam figyelmen kívül, hogy gyengéd érzelmeket táplál Liv iránt? 

– Luke, srác vagy. Persze, hogy meg akarod dugni – horkantottam fel. – Kérlek, ne beszélj vele, ne nézz rá, vagy tudod, mit ne is gyere a közelébe. Senkinek sem lesz jó.

Luke dübbent pillantást vetett rám. Kék szemei megteltek indulattal.

– Te felfogod, hogy mekkora seggfej is vagy? – csattant fel. – Mégis ki az az épeszű ember, aki egy sikertelen lánykérés után elhúz a volt barátnőjével? Ne is említsem, hogy vele aludtál, amikor falaztunk neked. Én nem ismertem Livet annyira, hogy úgy érezzem, hogy én is hibás vagyok. De most igen. Magát hibáztatja, amiért nem tudsz bírni a farkaddal.

Luke idegesen a hajába túrt, majd összepréselte az ajkát. Ökölbe szorította a kezét, és lassan kiengedte, majd újra megismételte.

Mindketten ezt csináltuk. Úgy álltunk szemben egymással, mint két ellenfél, csak egyikünk sem akarta bántani a másikat. A barátomról volt szó. A barátomról, aki épp túllépte a határt.  Nem tudtam mit kezdeni a gondolattal. Tetszik neki Liv. 

Nos, valljuk be, szívesen a falnak löktem volna és párszor az arcába csaptam volna az öklöm. Nem éppen baráti gesztus. Ahogy éppen ő sem barátként gondolt Livre. A vérem fortyogott, és úgy tűnt, hogy ki akar törni. Máskor is kikívánkozott, de ez más volt. Ide nem kellett vágás. Most nem magam akartam bántani, hanem Luke–ot.

– Ashton ez a te hibád. Te hoztad mindig magaddal, nagyszerűen megvoltam nélküle. Képes voltam másra koncentrálni, de te elhoztad és akkor már nem volt vissza út - fakadt ki újra, de immár csak szomorúnak tűnt. 

Felnevettem. Jellemző Luke–ra. Mást hibáztat, amikor minden az ő hibája.

– Luke, ne mondd, hogy miattam baszódtak el a dolgok! Kiléptem a bandából, nem kell találkoznunk többé, és ez igaz Liv–re is. Ne aggódj, többet nem fogod látni. Még ha szakítottunk is.

– Rohadtul nincs rendben Ash! – emelte meg a hangját. – Elhagytad a bandát egy csaj miatt, ez nincs rendjén. Ash nem akarhatod ezt. Liv, egy lány. A lányok jönnek és mennek.

Nem hittem a fülemnek. Megráztam a fejem. Nem tudtam eldönteni, hogy épp mit akar ezzel. Tetszik neki, de nem ért egyet velem. 

– Én miattad hagytam el a bandát Hemmings. Azt hittem a barátom vagy, de tévedtem. Átvertél és vissza akarsz lökni a mélybe, remélem boldog vagy, hogy sikerült.

Kilöktem az ajtót és elindultam a kihalt utcán. Zsebre dugtam a remegő kezem. Lehajtott fejjel siettem haza.

Legszívesebben felhívtam volna Liv–et, de tudtam, hogy megbántottam és mindketten hozzávágtunk egymás fejéhez olyan dolgokat, amik annyira durvák, hogy nem hinném ezek után valamelyikünk is beszélne a másikkal. A fejem tele volt. Minden egyes szót tisztán hallottam, amit Luke, és Liv mondtak. Nem tudtam nyugton ülni.