Második fejezet

Yummies

Ashton

Nancy összecsukta a könyvet és az asztalra fektette. A szemüvegét használta könyvjelzőnek.
– Elvihetnéd Ashtont. Éhes, és úgy is oda mész. Pár perc az egész – tette hozzá édesen mosolyogva.
Halley már nem is próbálta türtőztetni a nem tetszését. Kifújta a szeméből a csokoládé színű haját és a homlokát ráncolta.
– Ott szeretnék enni – nyomatékosította.
Az akcentusa furcsán csiklandozta a fülem. Kellemes volt hallgatni, ahogy beszélgetnek.
– Nagyszerű, legalább nem lesz zsírszag itt – zárta le a témát ellenmondást nem tűrően Nancy. – Ott esztek, nem kell sietnetek.
Ezzel visszatért a könyvéhez. Halley gyilkos tekintettel meredt a nagyanyjára és kicsörtetett. Lebénulva meredtem a nyitott ajtóra.
– Szerintem siess, mert itt hagy – jegyezte meg egyet lapozva Nancy. – Jó szórakozást!
Meglesz. Főleg, ha Halley egész végig csúnyán fog rám meredni.
Beszálltam Halley mellé, aki már akkor elindult, amikor még be sem csuktam az ajtót. Sietve nyúltam a biztonsági öv után, hogy bekapcsoljam. Kitudja, mire Lauren szól anyunak, hogy szerencsésen megérkeztem, addig kinyír ez a csaj.

Azonban amint kiértünk a főútra Halley lenyugodott, vagy legalább is nyugodtabban vezetett. Bekapcsolta a rádiót, de nem szólt hozzám.



Halley

Nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagytam az útitársam. Nancy soha sem erőltetett rám semmit, nem tudtam hová tenni azt, hogy rám tukmálta ezt az ausztrál kenguru tenyésztőt.
Imádkoztam, hogy a Yummies–ba ne legyen senki ismerős, Ashton közvetlenül a nyomomban volt. Kinyitotta az ajtót és előre engedett, elmormoltam egy köszönömöt és a leghátsó boxba siettem. Leif intett a pult mögül, majd a pillantása Ashtonra siklott. Tessék neked pletyka.
Ashton ledobta magát a műbőrrel borított székre és alaposan körbenézett. Szinte hallottam, ahogy megjegyzéseket tesz mindenre. Elvégre is nem egy öt csillagos étterem. Nem is akart az lenni.

Leif Ashtont bámulva közelített meg minket. Érkezik egy dögös srác és Whitby megbolondul. Már a lelki szemeim előtt láttam, hogy Hannah róla áradozik Melodynak vagy épp fordítva. Elfogott az undor, ahogy arra gondoltam, hogy ezek ketten ott fognak lebzselni a házunk környékén. A merengésemnek Leif távozása vetett végett. Furcsán Ashtonra néztem.
– Miért ment el? – ocsúdtam fel. – Nem rendeltem!
Ashton megvonta a vállát. Cseppet sem érdekelte, hogy a pincér elhúzott.
– Itt lógsz minden éjjel. Szerintem tudja, mit akarsz. – Elnyílt szájjal pislogtam a szemben ülőre.
– Mégis honnan tudod? – kérdeztem idegesen.
Olyan pillantást vetett rám, mintha hülye lennék. Lehet ha egy ici-picit az is voltam.
– Mondta -És visszatért a telefonjához.
Az este további részét azzal töltötte, hogy a telefonjával babrált. Amikor evett is azt a francos telefont bámulta. Rágott, görgetett. Vigyorgott, a homlokát ráncolta, és megint rágott. Az ellenszenvem fokozatosan nőtt, egyszerűen nem hittem el, hogy ennyire seggfej ez a srác. Mintha megérezte volna, hogy a francba küldöm gondolatban, felnézett. Viszonoztam a pillantását, és ittam egy korty Colát.
- Hm? - érdeklődött megcsillogtatva a gazdag szókincsét.
- Hm - utánoztam és hátra dőltem a boxba. Karba fontam a kezem és arra vártam, hogy Ashton elpusztítsa a maradék kaját, de láthatóan nem azzal volt elfoglalva.

Ashton
- Mi tud olyan érdekes lenni? - Amikor felnéztem Halley félig érdeklődő, félig gúnyos arcával szembesültem. Épp Luke tweetjein szórakoztam.
- Twitter - magyaráztam. Tuti, hogy hülyének nézett, mert az ajkán gúnyos mosoly terpeszkedett. - Tudod az a kék-madaras applikáció.
- Tudom mi az a Twitter - A hangjából csöpögött a gúny. - Csak azt nem értem, hogy miért használod.
Nocsak. Ms Házsártos mindjárt megmondja, hogy mit használjak. Iszonyatosan élveztem, hogy ennyire passzív.
- Miért ne használnám? - vontam fel a szemöldököm, remélve, hogy felbosszantom.
Halley a Cherrys Cola után nyúlt és kortyolt egyet. Ráérősen ivott, majd előre dőlt.
- Csak akkor poén ha híres vagy - mondta a szemembe nézve. A szívem hevesen verni kezdett. Tudja! Nem tudtam, hogy hogyan reagáljak. Tagadjam? Túl okos és azonnal levenné, hogy igaz. Mondjam, hogy téved? Talán. Vagy valljam be, mert abszolút nem érdekli a személyem?
- De nem hinném, hogy ilyen személyiséggel híres lennél - tette hozzá, mire megkönnyebbültem. Várjunk...mióta esik jól, ha beszólnak?
- Valószínűleg híres embereket követsz, mint egy beteg emberhez illik. Sőt még fanfictiont is írsz...Hogy kiről? Nos... azért annyira jó ember ismerő nem vagyok. Talán Dave Grohl-ről - vonta meg a vállát.
- Dave-ről? - Halley furcsán nézett rám, amiért ilyen bizalmas hangnemet ütöttem meg. Hogy a fenébe ne? Ismertem. - Oh nem... Kevés ember követek. Bizony sok a híresség közöttük.
Csak épp azt nem tettem hozzá, hogy ők is követnek, de a végén még leleplezem magam.
- Szereted a Foo Fighterst? Vagy esetleg a Nirvanát? - kérdeztem inkább, mire kaptam egy furcsa nézést. Nehéz azt mondani, hogy igen vagy nem?
Belekortyolt abba az undorító Cherrys Colába és lassan bólintott. Akkor a téma lezárva nem? Visszatértem a telefonozáshoz, Luke-nak fogalmaztam a választ.
Az asztal egy kissé megbillent, a szemem sarkából láttam, hogy Halley feláll.
- Hová mész? - kérdeztem felkapva a fejem. A hangom elárulta, hogy egy kicsit kétségbe estem.


Halley
Ez a seggfej azt hitte, hogy itt hagyom. Olyan jól esett látni az esetlen fejét, hogy egy pillanatig haboztam, majd vigyorogni kezdtem.
- A mosdóba - válaszoltam. - Szeretnél jönni vagy mi van?
Ha azt hittem, hogy felbosszantom, hát alaposan tévedtem. Az asztalra könyökölt, és alaposan végig mért. Olyan ráérős, pöcs változatban, amitől viszketni kezdett a tenyerem, hogy adjak egy pofont. Hirtelen már nem voltam olyan merész, és visszasüllyedtem a vendég-előtti állapotomba. Úristen, én komolyan ilyen helyzetbe kell kerüljek? Olyan nevetségesnek éreztem magam.
- Mennék, de nem veled - csapta le a magas labdát. - Különben is, van még néhány dolgom.
Fejével a kajája felé biccentett.
Sarkon fordultam még mielőtt a szavai beivódtak volna az agyamba. Égett az arcom, és a gyomrom összerándult. Szinte biztos voltam benne, hogy az arcom égővörös, de amint beléptem az enyhén klórszagú helyiségbe, és megláttam magam a tükörben rájöttem, hogy még mindig sápadt vagyok. A szemeim meg voltak telve szomorúsággal, nagyon hajaztam egy kaját kunyeráló kutyára. A hajam borzas volt, induláskor a sminkről meg lemondtam. Szóval mindent összevetve, szánalmas látványt nyújtottam. Elvégeztem a dolgom és még néhány percig magam bámultam. Minél tovább bámultam magam, annál jobban elhatalmasodott rajtam a szorongás. Nem akartam visszamenni, de azért még sem hagyhattam ott azt a segget.
Amikor kiléptem rögtön ledermedtem az ajtóba. Melody és Hannah- az Ashton mögött boxban ültek - épp a háttal ülő srácot bámultak és vigyorogtak. A gyomrom vetett még egy bukfencet, attól tartottam, hogy kiadom hamarosan a vacsorám. Leküzdve a totális káoszt az agyamba, a pulthoz sétáltam, és elrendeztem a számlát. Ashton és a lányok túl messze voltak, ahhoz, hogy észre vegyenek, amiért egyszerre voltam hálás és bosszús. Hálás voltam, mert Hannah és Melody nem pocskondiáztak a szemem láttára, és Ashton füle hallatára. Még az hiányozna, hogy az egyetlen ember aki nem ismer, az ő forrásaikból táplálkozzon rólam. Bosszús meg azért, mert nem szólhattam Ashtonnak, hogy kint várom.
- Mindkét számlát? - kérdezte Leif kirántva a merengésből. - Te fizeted a srácét is?
Nem igazán értettem, hogy mit nem lehet leszűrni abból, hogy "írd a számlámhoz". Hogy ne legyek totális seggfej, ezért csak bólintottam. Leif a fejét csóválva írta a Sky családhoz a számlát. A lista már kilométeres kellett volna legyen, de soha sem volt néhány sornál tovább. Ez van, ha ez ember lányának a szüleié a hely. Ingyen kaja, ingyen fagyi és ingyen menedék. Azonban csak ennyi közöm volt a Sky birodalomhoz, mivel anyáék úgy tartották, hogy nincs jó hatással rám a "vagyon" és a végén elzüllök. Szóval a papíron én nem szerepeltem. Én csak egy vendég voltam presztízzsel.
- És ő az új vendég? - próbálta fenntartani a csevejt Leif. Rá se kellett néznem, hogy tudjam, hogy majd' meghal egy kis információ morzsáért, hogy majd szétkürtölhesse minden betérő vendégnek. Még nagyi konkurenseinek, a Williamseknek is. Williamsék nagyi valamilyen ági rokonai voltak, olyan kőgazdagok, mint az én szüleim. Eddie és Kate vezették a hotel, két gyerekük volt: Max és Melody. Velem egyidősek voltak, - Max egy évvel felettünk járt, épp nemrég végzett, Melody pedig az osztálytársam volt- és az ők szüleik nem gondolták, hogy megártana nekik a pénz.
Ne úgy képzeljétek, hogy flancos ruhákba jártak és Bentley-vel furikáztak a városban. Nem. Max előszeretettel rendezett bulikat a szomszédos városban, mert itt "tré" a helyzet és egy maroknyi gyerekkel mit kezdjen? Valójában csak az apja elől bujkált, mert igencsak szerette elengedni magát. Hányásban fekvő-drogos Max-ként ismerték a környéken, kizárt, hogy az apja ne hallotta volna. Melody pedig az isten tudja mire költötte a pénzét.
- Igen - válaszoltam kimérten.
- Honnan jött? - faggatott továbbra is. Úgy láttam, hogy érdemes lelépni.
- Tudja a franc - ütöttem meg az unott hangot, hogy leforrázzam az érdeklődését. - Vaskos akcentusa van, szóval valahonnan a kenguruk földjéről.
Leif lassan bólintott, és a pultra fektette a kezeit.
- Nem igazán vagy izgatott - jegyezte meg egy pimasz mosoly kíséretében.
- Miért kellene? - kérdeztem vissza azonnal. Nem értettem, hogy mire akar kilyukadni egészen addig, amíg ki nem mondta:
- Ez a srác, eléggé hogy is mondjam, hogy ne hangozzak furának - kereste a szavakat. - Lepedő akrobata? Don Juan? Macho? És te egy kicsit sem vagy izgatott. Fogadni mernék, hogy még csak nem is nedves a bugyid.
Összepréseltem az ajkaim. Frigid Halley. Mindenkinek volt beceneve, és nekem ez volt. Nem szerettem volna belemenni ebbe a beszélgetésbe, mert igazán nem érintett jól.
- Nos ha a bugyimba szeretnél belesni, akkor szólj, ha meg van az új munkahelyed. - Hátat fordítottam.
- Mi nem, nem - kezdett hebegni Leif, az arca falfehérre vált. Húszévesen annyi esze volt mint egy kakaós csigának, igazán megbecsülhetné a munkahelyét. Vagy legalább a magánszférám. Természetesen nem rúgattam volna ki - ahhoz beszélnem kellene a szüleimmel - és ekkora áldozatot még Leif elhallgattatása sem érdemelt meg. Csak rá akartam ijeszteni, ami látható módon sikerült is.
- Nem Halley félreértesz... - motyogta, szemei megteltek rémülettel. - Én csak vicceltem.
- Nem értem a vicceket - vágtam oda fapofával. - Vagy legalább is, ha értem, nem szeretem a vicceket.
Leif  egyetértően bólogatott.
- Értem - Leif hangjára felém irányult Ashton pillantása. Intettem neki, és vetettem egy pillantást Leif-re és kiléptem az éjszakába.
Beszívtam a sós levegőt, és hosszú léptekkel siettem a kocsi felé. A szellő meglibbentette a hajam, ahogy az autónak dőtem. Reméltem, hogy Ashton érti a jeleket, mert nem várok a végtelenségig.

Ashton

Azt hittem viccel, amikor egy intés kíséretében kilépett az ajtón. Zsebre vágtam a telefonom, felkaptam Halley kocsijának a kulcsát és a pulthoz sétáltam.
A srác komoran állt a számítógép előtt, amióta Halley-vel beszélt az arcára kiült a bánat.
- Fizetnék - vontam magamra a figyelmem.
Rám emelte a szemeit.
- A barátnőd fizetett - magyarázta, lesve a reakcióm. Felismertem benne a pletykást, így elengedve a fülem mellett a barátnő jelzőt. Ahogy elemezgettem, rá kellett jönnöm, hogy ez a srác bele van esve a csajba, és arra vár, hogy megerősítsem, hogy nem a barátnőm. Nem tudtam, hogy mit mondhatott kegyetlen Halley, de szerintem elutasította. Azt, hogy ő utalt volna rám mint a barátjára, kizártam.
- Nos, akkor szép estét - vontam meg a vállam és kiléptem. A mutató ujjamon forgattam a kulcsokat, Halleyt keresve. Keresztbe vetett lábakkal, autójának volt dőlve. A haja repkedett a szélnek köszönhetően. Amikor észrevett hátat fordított és kezét az ajtó kilincsére tette. Kinyitottam az autót, Halley pedig kitárta a vezető ülés felőli ajtót, csípőjével megtartva az ajtót. Kezét felém nyújtotta, fogalmam sem volt, hogy miért, de egy pillanatig azt hittem, hogy a kezem akarja megfogni.
- Ide adnád? - kérdezte halkan, hangjában nyomának sem volt a gúnynak. Mintha egy másik Halley állt volna itt.
Eleget tettem a kérésének, és a tenyerébe pottyantottam a kulcsokat, vigyázva, hogy ne érjek hozzá a kezéhez. Halley szó nélkü beült, én pedig megkerültem a kocsit és beültem.

Szó nélkül léptünk be a házba. Sötétség fogadott, Nancyt sehol sem láttam.
- Alszik - motyogta Halley és elindult a lépcsőn. Pár fokkal előttem járt, ha akartam volna se tudtam volna nem látni a fenekét. Utána már nem is igazán akartam más felé nézni, azonban Halley gyorsan szedte a lépcső fokokat, és már a lépcső tetején állt. Úgy tettem mintha pár másodperce nem csekkoltam volna le a formás fenekét, és mellé léptem. Halley elindulta folyosón, megállt az egyik ajtónál.
Értetenül figyeltem, hogy mit csinál. Hátra fordult és rám nézett, miközben belökte az ajtót. Akaratlanul is felrémlett, hogy Bryanna is pont ugyan ezt teszi, és amint átlépem az ajtót egymásba gabalyodunk és lefekszünk. A szívem vad vágtába kezdett, a fülemben pulzált a vér, az adrenalin elöntötte a testem, jóleső izgatottság lett úrrá rajtam. A testem másodpercek alatt készen állt.
- Reggel kilenckor van reggeli. Ne késd le - intézte nekem a szavait, majd belépett és becsukta maga mögött az ajtót. Hamrosan kattant a zár is. A csukott ajtóra meredtem. Komolyan nem tudtam rájönni, hogy mi a francért indultam be, egy ajtó nyitáson. Tény, hogy egy igencsak kellemes emléket idézett fel bennem, de Halley és Bryanna nem hasonlítottak annyira. Az egyikük szőke volt, a másik barna. Bryanna magas volt, és vékony. Halley alacsonyabb, és karcsú. Tény, hogy fenék tájon hasonítanak...
Mehetek hideg zuhanyt venni.

Hálás voltam amiért Halley nem bukkant fel a konyhában. Pocsék volt ez az időeltolódás, és az álmaim is rátettek egy lapáttal. A Bryannás - ajtón beesős hancúrparti főszereplője az álmaimban az ajtón vaó beeséskor átváltozott. Halley feküdt alattam, Halley túrt a hajamba, és hadd ne folytassam. Kész katasztrófa volt. Nem azért, mert annyira borzalmas volt, hanem, mert élveztem. Nem szívesen gondoltam arra, hogy bármikor találkozhatok vele, mert más találkozni valakivel, ha vele álmodtál. Főleg olyat, hogy épp valami érdekes dolgot műveltek.

Halley

Ashton nem késte le a reggelit. A konyha ablakán kikucskáltam miközben készült a tojásrántotta, és szemügyre vettem a nyitott szemmel alvó Ashtont. Valószínűleg az időeltolódás kitolt vele. Haha szóvicc.
A haja borzas volt, fejét a tenyerére támasztotta és az asztalra meredt.
- Nincs jobb dolgod? - dorgált meg a hirtelen feltűnő Nancy. - Készíts egy kávét, mert beleejti még a végén a fejét a tányérba.
Lefőztem a kávét, és  összekészítettem a reggelit egy tálcára. Nancy azonnal megjelent felkapva a tálcát, és kilibbent vele.
Én sütöttem-főztem, míg Nancy szavaival éljek ő "kinyalta a vendég seggét". Mivel képtelen voltam ellátni a recepciós, és a pincér szerepet, maradt a kuktaság és a takarítő szerepe. Nem igazán bántam, hogy nem vagyok szem előtt. Nem tudtam olyan lenni mint Nan. Elbüvölő, kedves, és társasági lény. Fura voltam, csendes, és nem mindig azt mondtam, amit kellett.
A pultnak dőltem, és megvártam amíg Ashton eltűnik a színről. Fellopóztam az emeletre, nesztelenül közlekedve, hogy biztosan elkerüljem. Néhány lépés választott el az ajtómtól, amikor megcsörrent a telefonom.
- Ne - sziszegtem és a zsebembe nyúltam. Nyílt Ashton ajtaja.