Prológus

Alig vártam a nyarat. Nem volt eget rengető tervem, mint a többi gyereknek. Én csak arra vártam, hogy egyedül lehessek, és ne lássam egyetlen egy ismerősömet sem. 

Whitby lakossága mindössze 14,000 fő volt. És ennek a kicsiny szám nagy részét az idősek tették ki. Kevés gyerek volt, és azok is olyan elmaradtak, hogy nem igazán jöttünk ki. 

Olyan eldugott kis városka volt a mi Whitbynk, hogy szerintem a térképen is csak egy pötty jelezte a helyzetünk.

Az elmaradottság Isten háta mögötti kirendeltsége. 

Szerettem itt élni, ne értsetek félre. Pusztán tényeket közlök. Az Alkonyat volt a trendi könyv a könyvtárban, nem volt mozi, és senki sem hallott a Green Day–ről, Rihannáról vagy a One Direction–ről. Kicsit sem érdekelte egyik tizenévest sem, hogy kik ők és mivel foglalkoznak. Az újságárusok is csak a heti lapokkal szolgáltak. 

És akkor itt voltam én. Halley Sky. Egy tizenkilenc éves, aki kilógott abból a rohadt sorból.